Nem számítanak már súlyos járványhelyzetre a kkv-k

Szerző: Trademagazin Dátum: 2022. 04. 28. 10:30

 Ha jön is negyedik hullám, négyből három kkv már nem számol a tavaszihoz hasonló súlyosságú járványhelyzettel. Az újabb korlátozások helyett inkább a vírus előtti működési teljesítményük visszaállítására fókuszálnak – derül ki a K&H felméréséből. 

A K&H kutatása alapján a mikro-, kis- és középvállalkozások többsége (76%) az év hátralevő részében már a tavaszinál enyhébb járványhelyzetre számít. Sőt, harmaduk egyáltalán nem is kalkulál üzleti terveiben egy következő hullámmal. A bizakodók mellett persze ott vannak az óvatosabbak is, akik a tavaszi hullám ismétlődésével számolnak (15%), vagy úgy gondolják, hogy a helyzet akár még súlyosabb is lehet az eddigieknél (3%). 

A pozitív előretekintés mellett a kkv-k a járvány előtti működési teljesítményt is igyekeznek visszaállítani. Ötből négy cég már elérte a korábbi működési szintet vagy közel ott tart. A mezőgazdasági cégeknek sikerült legnagyobb arányban, 85 százalékban már most talpra állniuk, szemben a kereskedelmi és a szolgáltató szektorral, ahol a vállalkozások egyaránt 22 százaléka még az újraindítás elején tart, vagy nem látja, mikor érheti el a vírushelyzet előtti teljesítményét.  

visszatérés egy új szintre

A működési szint visszanyerésével sem leszünk már ugyanott, mint a járvány előtt. A válság hatására ugyanis gyakorlatilag minden szakterület átalakult kisebb-nagyobb mértékben. Leginkább az értékesítést reformálta meg az elmúlt közel másfél év, a kkv-k közel fele (45%) módosított korábbi folyamatain. Hasonlóan magas arányban igényelte a cégek rugalmasságát a termelés átszervezése, de a foglalkoztatás átalakulása is a vállalkozások 41 százalékára jellemző. 

 

Címkék: , ,

Kapcsolódó cikkeink