Nem hoznak védintézkedéseket az európai borok ellen Kínában

Szerző: trademagazin Dátum: 2014. 03. 21. 11:25

Lezárultak a kínai és az európai boripar képviselői közötti egyeztető tárgyalások, Kína befejezi az európai borokkal kapcsolatos dömping- és szubvenció-ellenes vizsgálatát, amelyet tavaly nyár közepén indított – jelentette be a kínai kereskedelmi miniszter pénteken Pekingben.

bor-ok

A vizsgálatról röviddel azután döntöttek, hogy Brüsszelben a kínai napelemekre büntető importvámok kivetését helyezték kilátásba. Az ügyben később mindkét fél számára kielégítő megállapodás született, amit azóta is a viták rendezésének jó példájaként emlegetnek mindkét oldalon.

Kao Hu-cseng kereskedelmi miniszter a tárca honlapján közzétett nyilatkozatában a párbeszéd és a konzultációk sikerének nevezte a kereskedelmi súrlódások megoldását. Részleteket egyelőre nem ismertetett, de annyi kiderült, hogy a jövőbeni együttműködés a műszaki és marketing területek mellett a továbbképzést is érinteni fogja.

A hírt elsősorban Franciaországban már nagyon várták, s számítottak arra, hogy Hszi Csin-ping elnök közelgő – Párizst is érintő – európai látogatása előtt sikerül a nézeteltéréseket kölcsönös kompromisszumokkal véglegesen rendezni. Tavaly november óta hat tárgyalási fordulót tartottak az ügyben.

Kína 430 millió liter bort importált 2012-ben, ennek kétharmadát az EU-ból szerezte be. Csak Franciaországból 170 millió litert. Kína Franciaország harmadik legnagyobb exportpiaca a borok és égetett-szeszesitalok értékesítése terén.

A kínai borkínálat körülbelül 70 százalékát a belföldi termelés adja, míg 30 százalékot tesz ki az import, s ennek nagyjából a fele érkezik Európából. A magyar borexportnak alig tíz százaléka irányul az unión kívüli országokba, 2012-ben a magyar agrártermékek Kínába irányuló exportjában viszont a borok jelentették a legnagyobb tételt, 3,2 millió euró értékben. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink