Nem egységes az elbírálás a kártyaigényléskor

Szerző: trademagazin Dátum: 2010. 01. 05. 00:01

Saját belső üzleti szabályzatukra is hivatkozhatnak a bankok a Széchenyi-kártya igénylésekor, az elbírálásnak nincsenek tehát egységes szempontjai. Egy hiteltanácsadó szerint akár egész ágazatok kerülhetnek „feketelistára”.

A vállalkozók többsége úgy gondolja, hogy a Széchenyi-kártyához minden cég minden banknál egyforma feltételek alapján juthat hozzá.
Egy – a  kártyaügyintézéssel évek óta foglalkozó – egyéni vállalkozó szerint előfordul, hogy az igénylőt elutasítja egy-két bank, s a harmadiknál mégis megkapja a kártyát. Ezzel az a baj, hogy az ügyfél azt hiheti, ha az egyik bank elutasította, akkor a többinél sem kaphat Széchenyi-kártyát. Ha viszont tudja, hogy az első elutasítás után is lehet esélye, az azzal jár, hogy végigkilincselheti a másik négy, a programban részt vevő bankot is.
A háttérben a banki belső szabályzatokat kell keresni. A kártyaügyintéző szerint az utóbbi pár hónapban a korábbinál több cég kapott elutasító választ éppen ezekre a belső szabályzatokra hivatkozva.
A programot felügyelő KA-VOSZ az fn.hu megkeresésére azt írta, hogy a Széchenyi-kártya igénylésének főbb feltételei a szabályzat szerint egységesek, de biztosítani kell a bankoknak a kellő rugalmasságot, például az ügyfelek minősítésében. Mégpedig azért, hogy a hitelintézetek belső szabályzatai betarthatóak legyenek.
Az igénylésben segédkező tanácsadó azt is elmondta, hogy az utóbbi hónapokban az építőipari cégek, és az autóipari beszállítók is feketelistára kerültek a Széchenyi-kártya igényléseknél.
A KA-VOSZ ezzel kapcsolatban ismét arra utalt, hogy minden bank egyedi hitelbírálat során dönt. Ha éppen több villanyszerelő igénylése sikertelen, ebből azt a következtetést érdemes levonni, hogy az építőipari ágazat szereplői olyan problémákkal küzdenek, melyek hitelképességüket is negatívan befolyásolják – írja az fn.hu.




Kapcsolódó cikkeink