Nehéz év után, nehéz év előtt

Szerző: trademagazin Dátum: 2008. 02. 01. 08:00

Kemény éven van túl a kereskedelem, hiszen a megszorító intézkedések következtében gyengült a vásárlóerő, és a forgalom hónapról hónapra csökkent. Novemberben már 3-4 százalékos volumen-visszaesést is elképzelhetőnek tartottunk az egész évre vetítve. Az év végi vásárlási láz aztán, bár pontos számok még nincsenek, de információim szerint sokat javított az összképen.A forgalomcsökkenés különösen az iparcikk, ezen belül is a tartós fogyasztási cikk területén volt komoly mértékű, mintegy 5-6 százalékos. Az élelmiszerek tekintetében ez az érték 1-2 százalék volt novemberig bezárólag.
A gazdasági tényezőkön túl a piac telítődése is élesítette a versenyt a kereskedelemben. Akik eddig is terjeszkedtek, azok még inkább próbáltak tavaly minden „fehér foltot” felszámolni. Akiknek nem volt elég tőkeerejük a nehézségek leküzdésére – elsősorban a független boltokra gondolok –, még nehezebb helyzetbe kerültek. Õket egyébként 2008-ban a bérminimum megemelése is sújtja. Körükben folyamatos volt a lemorzsolódás, és ez minden bizonnyal idén is így lesz.
A tavalyi év, a fogyasztók árérzékenységének növekedése kedvezett a diszkontoknak, amit ki is használtak. Az Aldi idei megjelenése minden bizonnyal újabb lökést adhat az üzlettípusnak, bár középtávon elképzelhetőnek tartom, hogy lesznek távozó szereplők is.

Eredményesebb ellenőrzés
A szervezett kereskedelem helyzetét 2007-ben is nehezítette a feketegazdaság, amely visszafogott becslések szerint is 15-20 százalékát teszi ki a teljes áruforgalomnak. Bár éppen ez az a terület, ahol a kormányzat elszántsága komoly eredményeket hozott. Szigorodtak a hatósági ellenőrzések. Egy január eleji bejelentés szerint a 2007 utolsó hat hetében zajlott, úgynevezett „Csillagszóró hadművelet” 1,1 milliárd forintnyi bevételt hozott a bírságokból.
Mi mindig is azt az álláspontot képviseltük, hogy szükség van ellenőrzésekre, mivel a rendteremtés minden tisztességes kereskedő elemi érdeke. Ugyanakkor arra azért oda kell figyelni a hatóságoknak, hogy arányosan kontrollálják a kereskedelem minden szegmensét. Tehát ne csupán a legnagyobb tételekkel, ezért több hibalehetőséggel is dolgozó országos láncokat látogassák.
Az OKSZ tehát kész együttműködni az ellenőrző hatóságokkal a kereskedelem megtisztítása érdekében. A közeljövőben például tárgyalni fogunk a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőséggel és a Gazdasági és Közlekedési Minisztériummal a piacok jövőjéről, ellenőrzésük lehetőségeiről. Hiszen a feketekereskedelem igen nagy hányada zajlik itt.
A Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatallal már kialakult egy jól működő együttműködésünk. Az élelmiszer-biztonsági munkacsoportunk velük közösen dolgozik egy élelmiszer-értékesítési útmutatón, ami, úgy tudom, az egész Európai Unión belül egyedülálló kezdeményezés.

Nyitott kérdések
A beszállítók és a kereskedők közötti kapcsolatokat a Kereskedelmi Etikai Kódex hivatott javítani, amit a legtöbb kereskedelmi cég aláírt. Egyelőre azonban mégsem tölti be szerepét, hiszen tavaly összesen egy panasz érkezett a beszállítói érdekképviseletek irányából. Egyébként az etikai vizsgálat a panaszt jogosnak találta, és az érintett kereskedő meghajolt az etikai testület döntése előtt, és orvosolta a problémát.
Én csak biztatni tudom a beszállítókat, hogy éljenek ezzel az eszközzel. A média nyilvánossága nem jelent megoldást. Retorzióktól pedig már csak azért sem kell tartaniuk, mivel lehetőség van arra, hogy a gyártói érdekképviseletek nyújtsák be a panaszt.
Az idei év egyik különleges kihívása az 1 és 2 forintosok bevonása lesz március elsejével. Az egyeztetések jelenleg is folynak, mivel továbbra sincs határozott hatósági álláspont a pénztárgépek átállítását illetően. Persze az lenne a legegyszerűbb, ha nem kerekít a pénztárgép a nyugtán, hanem csupán kerekítve ad vissza a pénztáros, ez azonban egy sor kérdést felvet, amit tisztázni kell.
Összességében a 2007-es tendenciák folytatódását várom 2008-tól is. A koncentrálódást, az árversenyt és a fogyasztás legjobb esetben is stagnálását. Ugyanolyan nehéz év lesz tehát, ráadásul egy komoly nemzetközi diszkontlánc is szeretne kihasítani magának egy szeletet a tortából.
Ugyanakkor mutatkozik rá esély, hogy a vásárlóerő legalább az év második felétől újra erősödni kezd. Ebben az esetben 2008 jobb lehet, mint amilyen 2007 volt.

Kapcsolódó cikkeink