Nébih: az országos főállatorvos elrendelte a baromfik zártan tartását
Azonnali hatállyal elrendelte a baromfik kötelező zártan tartását Bognár Lajos országos főállatorvos, mivel több európai országban is azonosították a magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét olyan vadmadarakban, amelyek vándorlási útja Magyarországot is érinti – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) az MTI-vel.
Kiemelték: a madárinfluenza vírus jelenleg főként vadmadarakban van jelen, de az elmúlt hetekben külföldi tenyésztett szárnyasállományokban is okozott már megbetegedést. A vándorló vadmadarak vonulási útvonalai Magyarország egész területét érintik, ezért nyilvánította a vírus megjelenésének veszélye szempontjából az ország egészét nagy kockázatúnak az országos főállatorvos.
A zártan tartás minden olyan állományra vonatkozik, ahol a kifutó felülről és oldalról nem védett megfelelő erősségű madárhálóval – tették hozzá.
Emellett kérik az érintett gazdákat és tenyésztőket a felelős állattartói magatartásra, a járványvédelmi előírások teljes körű betartására.
A Nébih közölte: a baromfikat fedett, lehetőleg oldalról is zárt helyen kell etetni, itatni. A takarmányt zárt, fedett helyen kell tárolni. Az alom tárolását lehetőleg fedett, zárt helyen vagy fóliával letakarva kell biztosítani. Ezzel a szárnyasok és vadon élő madarak érintkezését lehetőség szerint ki kell zárni.
Az állatok megbetegedését, illetve annak akár a legcsekélyebb gyanúját azonnal be kell jelenteni az állategészségügyi szolgálat felé. Amennyiben az állattartó részéről ez nem valósul meg, az az állami kártalanításból való kizárást vonja maga után – hívták fel a figyelmet. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
„Falatnyi történetek: Mesék maradék nélkül” – meseíró pályázatot hirdetett a Nébih
Első alkalommal hirdette meg országos meseíró pályázatát a Nemzeti Élelmiszerlánc-…
Tovább olvasom >Nébih: visszahívták a forgalomból a Jármitészta Kft. tojás nélküli száraztészta készítményét
Tojás jelenléte miatt a Jármitészta Kft. visszahívta a forgalomból a…
Tovább olvasom >Operatív idők – X. Zsendülés Kertészeti Konferencia
A tavasz beköszöntével nem csupán a természet, hanem a kertészek…
Tovább olvasom >További cikkeink
Új lendületet vett a magyar tengeri konténerforgalom
Miután tavaly a Szuezi-csatorna lezárása és a globális útvonalak átszervezése…
Tovább olvasom >A munkáshitel hatása már jól látszik, közben másfélszeres emelkedés történt a személyi kölcsönöknél
Jelentősen nőtt az újonnan kihelyezett személyi kölcsönök összege a K&H-nál…
Tovább olvasom >Különleges palacksorozatot készített az Absolut a Tomorrowland 2025 tiszteletére
Az Absolut bemutatta első, limitált kiadású palack-sorozatát, amelyet a Tomorrowland…
Tovább olvasom >