NAV: félreértés, hogy lejárt a kasszacsere határideje

Szerző: trademagazin Dátum: 2014. 07. 02. 11:45

Nem működhetnek július 1-je óta a régi típusú kasszák, csak az új típusú pénztárgéppel kiállított nyugtát fogadja el a NAV – írta a Magyar Nemzet. Az adóhatóság azonban arról tájékoztatott, hogy a pénztárgéprendelet nem módosult, továbbra is használhatják régi kasszáikat azok, akik egyébként eleget tettek bejelentési és megrendelési kötelezettségeiknek. A szaktárca vezetője az állami támogatásokról kijelentette, nem hosszabbítják meg a határidőt.

penztargep-jo

Nem kis pánikot keltett a Magyar Nemzet írása a kiskereskedők körében. A lap szerint ugyanis végső határidőt szabott egy rendelet a kasszabekötésre, sőt az már le is járt. A Magyar Közlönyben megjelent, július 1-én hatályba lépett miniszteri rendelet szerint a „pénztárgéppel kiállított nyugta adóigazgatási azonosításra való alkalmasságának feltétele, hogy a pénztárgép megfeleljen a pénztárgépek műszaki követelményeiről, a nyugtakibocsátásra szolgáló pénztárgépek forgalmazásáról, használatáról és szervizeléséről, valamint a pénztárgéppel rögzített adatok adóhatóság felé történő szolgáltatásáról szóló rendeletben (a továbbiakban: Pénztárgép rendelet) meghatározott feltételeknek.” A lap értelmezése szerint ez azt jelenti, hogy csak online pénztárgéppel adott nyugta lenne elfogadható.

A NAV délutáni közleményében azonban egyértelművé tette, hogy a Pénztárgép rendeletben meghatározott feltételek teljesítése mellett a hagyományos pénztárgépek 2014. július 1-jét követően is üzemeltethetők.

Bővebben: http://www.onlinekassza.hu/hirek/osszes-hir/939-nav-felreertes-hogy-lejart-a-kasszacsere-hatarideje

Kapcsolódó cikkeink