Napjaink vásárlói a fogyasztás szinten tartására törekednek

Szerző: trademagazin Dátum: 2007. 10. 10. 00:00

A lakosság többsége ugyanannyit vagy többet fogyaszt, mint tavaly nyáron. Nehezebben tartja a szintet, de talál hozzá megoldásokat – derül ki a Nielsen piackutató vállalat legújabb felméréséből.

A kutatás szerint fél év alatt szembetűnően
fokozódott a fogyasztók érdeklődése a promóciók iránt. Emelkedett a diszkontban
való vásárlások aránya, és a korábbiaknál többen fogadják el a láncok saját
márkás termékeit.
    A
válaszadók 59 százaléka mondta, hogy tavalyhoz képest nehezebben osztja be a
pénzét. Ugyanakkor azonban csak 38 százalék fogyaszt kevesebb terméket, illetve
használ kevesebb szolgáltatást, mint egy évvel ezelőtt. Ugyanannyit fogyaszt
50, többet pedig 12 százalék.
    –
A vásárlók fogyasztási szintjük fenntartása érdekében keresik a megoldásokat,
és ennek következtében másként döntenek, amikor boltot, illetve beszerzési
csatornát vagy márkaterméket választanak – hangsúlyozta Szalókyné Tóth Judit. –
A bolthálózaton belül két csatorna, a 2 500 négyzetméternél nagyobb eladóterű
hipermarket, valamint a diszkont tudta növelni piaci részesedését. Előbbiben az
élelmiszerek forgalma értékben 15 százalékkal emelkedett idén az első hét
hónapban, a tavalyi hasonló időszakhoz képest. Ugyanakkor a diszkontok forgalma
élelmiszerből16 százalékkal bővült.
    A
legnagyobb forgalmú húsz élelmiszer kategória közül tízben növekedtek a
mennyiségben mért bolti eladások. Leginkább, 10 százalékot meghaladó mértékben
az ásványvíz, édes keksz, praliné, szeletes csokoládé kategóriák nőttek.

Hogyan
reagálnak a vásárlók az árak emelkedésére és a jövedelmek  csökkenésére? Ebből a szempontból négy fő
vásárlói típus különböztethető meg:

   
1. A „Lemondó" vásárló (29 százalék; fő jellemzője az árközpontú
szemlélet, és spórolás minden lehetséges módon, akcióktól az olcsóbb boltok felkereséséig.
Felülreprezentáltak közöttük a nyugdíjasok, az egyedülálló, falun élő nők. Õk
osztják be legnehezebben a pénzüket, és ők csökkentették a fogyasztásukat a
legnagyobb mértékben.

   
2. A „Harmóniára törekvő" vásárló (28 százalék) odafigyel az ár és
minőség arányára. Inkább a tudatos vásárlásban keresi a megtakarítási
lehetőséget. Például  pontosabban tervezi
vásárlásait, listával megy a boltba, de a minőségről nem mond le. Zömmel fiatal
és középkorú, 2 gyermeket nevelő családok tartoznak ide. A csoportban átlag
feletti a  felsőfokú végzettségüek
aránya.

   
3. Az „Elégedett azzal, ami van" vásárló (27 százalék) fogyasztásának
szerkezete változott a legkevésbé, és jó anyagi helyzete miatt kicsi az
árérzékenysége. A csoportban felülreprezentáltak a fiatalok és egyedülállók,
jobbára gyerek nélkül.

   
4. A „Megfelelni akaró" vásárló (16 százalék) inkább élelmiszereken
spórol, viszont külsőségekben fontos számára a márkatermék. Itt
felülreprezentáltak a fiatal városlakók, gimnáziumi érettségivel. Õk azok a
fogyasztók akik leginkább hajlandóak akár hitelt is felvenni.

   
Milyen pénzbeosztási technikákat alkalmaznak a fogyasztók? Hogyan
csoportosítják át kiadásaikat? Legtöbben (88 százalék), ha csak lehet, akcióban
vásárolnak. Rendszeresen figyeli a szórólapokat 77 százalék. Igyekszik minél
több termékből az olcsóbbat beszerezni 72 százalék. Arra törekszik, hogy
bizonyos dolgokból csak keveset vásároljon 67 százalék.
 Szalókyné Tóth Judit a kutatást így összegezte:

    –
Az árvezérelt vásárlás színtere a hagyományos kereskedelmi egységekből
áttevődik a hipermarketekbe és a diszkontokba. Összességében a többség az egy
évvel korábbihoz hasonló mértékben fogyaszt. Igaz, a szintet nehezebben tartja,
de keres megoldást, és az új helyzethez igazítja vásárlási és fogyasztási
szokásait: Tudatosabban használja az akciókat, illetve a szórólapokat.
Kompromisszumokat köt: olcsóbbat, kevesebbet vesz, lemond a nélkülözhető
dolgokról, olcsó helyeket keres a beszerzésre – tehát megtalálja a
megoldásokat.

##

Táblázat. A Nielsen által mért 85
élelmiszer kategória kiskereskedelmi forgalmából a bolttípusok értékben mért
piaci részesedése. Százalékban.

Szegmens

2006 január-július

2007 január-július

Hipermarket

29

30

Szupermarket

10

10

Diszkont

17

18

Magyar tulajdonban

lévő lánc

30

29

Egyéb

14

13

Forrás: Nielsen piackutató vállalat

Táblázat. Milyen pénzbeosztási technikákat
alkalmaznak a fogyasztók? Hogyan csoportosítják át kiadásaikat? A válaszadók
százalékában.

Módszer

%

Igyekszik akciósan vásárolni

88

Rendszeresen megnézi a szórólapokat

77

Minél több termékből törekszik az
olcsóbbat beszerezni

72

Igyekszik bizonyos dolgokból csak keveset
venni

67

Törekszik arra, hogy minél alacsonyabb

árszínvonalú üzletben vásároljon

51

Bevásárló lista alapján, csak azt veszi
meg,

amit eltervezett

49

Csökkenti megtakarításait

46

Hitelt vesz fel áruvásárlásra

15

Forrás: Nielsen piackutató vállalat

Táblázat. A Nielsen által mért 85
élelmiszer kategória közül a legnagyobb forgalmú tíz mennyiségi eladásainak
részaránya a modern bolttípusokban (400 négyzetméter felett)

Kategória

2005 augusztus-

2006 július

2006 augusztus-

2007 július

Feldolgozott

húskészítmény

55

59

Sör

45

48

Sajt

75

77

Szénsavas üdítőital

47

50

Gyümölcslé

57

60

Kávé

58

62

Ásványvíz

72

75

Sós rágcsálnivaló

59

61

Szeletes csokoládé

66

69

Gyümölcsjoghurt

62

67

Forrás: Nielsen piackutató vállalat

Kapcsolódó cikkeink