Nagyszabású kampány indul a magyar méhekért és méhészekért

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2020. 08. 25. 11:55

Stratégiai megállapodást írt alá az Agrármarketing Centrum, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület és a Takarékbank.

Az átfogó szakmai összefogás és társadalmi kampány célja, hogy felhívják a figyelmet a méhek ökológiai fontosságára, javítsák a mintegy 20 ezer család megélhetését biztosító méhészeti ágazat gazdasági helyzetét és versenyképességét, illetve ösztönözzék a hazai mézfogyasztást. Magyarország az Európai Unió harmadik legnagyobb méztermelő országa, azonban a hazai mézfogyasztás a növekvő tendencia ellenére elmarad az egy főre vetített, évenkénti 1,7 kilogrammos uniós átlagtól. A három szervezet többek között méhcsaládok vásárlásával, mézkészítéssel, a méhek kulcsfontosságú szerepének bemutatásával, a méz gasztronómiai és emberi szervezetre gyakorolt előnyeinek ismertetésével, a gazdák helyzetbe hozásával, az elkövetkezőkben kiemelt figyelmet fordít az ágazatra, valamint elindítják a „Tehetsz méh többet!” nagyszabású lakossági edukációs kampányt.

Fontos statisztikákkal hívják fel a figyelmet a világ vezető tudósai, a nemzetközi méhész szervezetek, valamint a környezetvédők a globálisan tapasztalható mézelő méh állomány drasztikus csökkenésére, a faj eltünedezésére és a méhcsaládok meggyengülésére. A méhek jövője a mi jövőnk is, azaz a gyermekeinké. Száz élelmiszerből hetven előállításához szükség van a méhekre, vagyis az állomány megcsappanásával a jövő generációinak élelmiszerellátása kerülhet veszélybe. A Takarékbank ezért megkereste az Országos Magyar Méhészeti Egyesületet (OMME), amelynek elnöke Bross Péter örömmel fogadta egy, a méheket és a magyar méhészeket támogató piaci szereplővel közös kampányt. Az OMME segíti a projektet szakmai információkkal, cikkekkel, külföldi példákkal és követendő nemzetközi marketing ötletekkel. Az együttműködéshez csatlakozott az Agrármarketing Centrum is, amely a kommunikációs és marketing feladatok elvégzésére összpontosít a nagyszabású társadalmi edukációs kampány ideje alatt.

„A Takarékbank, az agrárium és az élelmiszeripar egyik vezető piaci szereplőjeként középtávon érdemben növeli meghatározó részesedését az agrárhitel-piacon, mind a finanszírozás, mind az ügyfélszám tekintetében. A kampánnyal a Takarékbank szeretne hozzájárulni a méhek megmentéséhez. Első körben kaptárakat és 20 méhcsaládot vásárolt, amelyeket az ország több pontján, professzionális méhészeknél helyezett el. A bank több tízezer példányban készít edukációs kiadványokat, emellett közösségi média aktivitásokkal, jelentős médiafelület biztosításával, gazdaportrékkal és saját készítésű mézzel járul hozzá a méhek és a hazai méhészeti piac védelméhez.” – mondta el Vida József, a Takarékbank elnök-vezérigazgatója.

A most aláírt megállapodás eredményeként szakmailag kiemelkedő szervezetek és egy tőkeerős pénzügyi csoport együttműködése valósulhat meg az egész méhészágazat további dinamikus fejlődésének elősegítése érdekében.

Magyarország az Európai Unió harmadik legnagyobb méztermelője, a hazai méhészetek körülbelül 1,2 millió méhcsaládot tartanak. Az ágazat komoly erőket mozgatott meg azért, hogy a méhsűrűség az unióban továbbra is Magyarországon legyen a legmagasabb, egy négyzetkilométerre továbbra is 12 méhcsalád jusson. Az EU-ban évente átlagosan megtermelt 250 ezer tonna mézből Magyarország közel 10 százalékkal részesedik. 2010 óta hazánkban a tudatos vásárlói szokások elterjedésével már duplájára nőtt a mézfogyasztás, így jelenleg 90 dkg/fő/év a magyar átlag, ennek a szépen emelkedő tendenciának azonban folytatódnia kell ahhoz, hogy a magyarok is elérjék az 1,7 kilogrammos EU-s átlagot. Hazánkban több mint 20 ezer magyar család megélhetéséhez járul hozzá a méhészet. Egy átlagos évben határainkon belül 25-28 ezer tonna mézet termelünk, az éves méztermelés az elmúlt tíz évben az időjárás és az egyéb körülmények függvényében 15 és 30 ezer tonna között alakult országunkban.

Ondré Péter, az Agrármarketing Centrum (AMC) ügyvezetője elmondta: „Az elmúlt években több sikeres mézfogyasztást ösztönző kampányt szerveztünk az Országos Magyar Méhészeti Egyesület szakmai támogatásával. A médiakampányok mellett részt vettünk több fontos eseményen, mint például a Mézes reggeli és a Szent Ambrus napi adományozás. Társaságunk örömmel vesz részt a „Tehetsz méh többet!” szlogen alatt futó edukációs kampány erősítésében. Lehetőségeink szerint országos rendezvényeken való megjelenéssel, illetve különböző kommunikációs eszközök bevonásával szeretnénk mindenki számára ismertté tenni közös kampányunk üzenetét.”

Az aláírást követően Bross Péter, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnöke kiemelte: „Egy nehézséggel küzdő ágazatban, mint a méhészeti, nagyon hálás dolog olyan szervezetekkel együttműködési megállapodást aláírni, amelyek segíteni próbálnak. Segítenek a termelőknek, a méhészeknek és segítenek a még nagyobb bajban lévő tenyészállataiknak, a méheknek. Mert óriási segítség az, hogy a Takarékbank felhasználva hatalmas ügyfélhálózatát, sok ezer emberhez juttatja el az üzenetet, amelynek lényege, hogy méhek nélkül nincs élet, méhek nélkül nincs sikeres mezőgazdaság! A méhészek védelmében pedig ügyfeleit a magyar, a hazai méz fogyasztására buzdítja!”

A méz jótékony hatása a benne található 100-nál is több aromaanyagnak, 18 féle aminosavnak, 12 féle ásványi anyagnak (cink, magnézium, fluor, mangán, foszfor, nátrium, réz, kalcium, vas, kálium, kén, klór) 10 féle szénhidrátnak, 8 féle vitaminnak – (B1, B2, B6, biotin, C, folacin, niacin, pantoténsav), továbbá enzimeknek, szerves savaknak, és baktériumölő anyagoknak köszönhető.

 

Kapcsolódó cikkeink