Nagyobb bevétel és eredmény a vadgazdálkodásból

Szerző: trademagazin Dátum: 2014. 01. 23. 12:02

A tavalyi, 2012-13-as vadászati évben a teljes ágazati bevétel 20,3 milliárd forint volt, amiből a vadhúsból származó összeg 5,3 milliárd forintot tett ki, ez utóbbi először haladta meg a külföldi bérvadászatból származó bevételeket – közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium csütörtökön az MTI-vel.

vaddiszno

A tárca közleménye szerint az ágazat 1,4 milliárd forintos pozitív egyenlege majdnem kilencszerese a négy évvel ezelőttinek, ami segíti a bizonytalan anyagi helyzetben lévő vadgazdálkodókat.

A minisztérium értékelése szerint az elmúlt négy év kormányzati intézkedései között több, vadgazdálkodási ágazatot érintő pozitív változás történt. Hozzátették, az ágazat főbb eredményeit nem lehet egy év adatai alapján értékelni, fontos az előzmények ismerete is.

A tájékoztatás szerint a 2009/2010-es vadászati évben az ágazati szereplők 16,4 milliárd forint bevételre tettek szert, és összességében 160 millió forintos pozitív egyenleggel zárták az évet. Akkor a vadhúsból 2,5 milliárd forint bevétel származott. Az ágazati bevétel az azt követő vadászati évben valamivel 17 milliárd forint alatti volt, a nyereség az 500 millió forinthoz közelített, majd a 2011-12-es idényben valamivel kevesebb mint 19 milliárd forint árbevétel mellett 1,5 milliárd forint nyereséget mutatott fel az ágazat.

A minisztérium szerint a vadhússal kapcsolatos jogszabályi változások érezhetően növelték a felvásárlási árat, aminek következtében sikerült tartósan magasabb árat elérni a gímszarvas, dám, muflon és őz esetében. A vaddisznó felvásárlási ára is nagymértékben emelkedett, ugyanakkor a magyarországi rekordteríték következtében nem maradhatott tartósan a magas ár.

Az elmúlt vadászati évben, a korábbi évekhez hasonlóan, a nagyvadállomány létszáma és terítéke tovább nőtt, a hasznosítás meghaladta a 320 ezer darabot. A korábbi évek növekedési tendenciája folytatódott, különösen a vaddisznó létszáma emelkedett intenzíven. A faj már olyan élőhelyeken is megjelent az Alföldön, ahol jelenléte korábban nem volt jellemző. A vaddisznó-hasznosítás a hat évvel ezelőttinek megközelítőleg duplája, mintegy 160 ezer egyed, mégsem torpant meg a növekedés.

A minisztérium értékelése alapján az apróvad állomány helyzete jórészt változatlan, kedvezőtlen státusa állandósulni látszik. A mezei nyúl állományát a 2010-es csapadékos év a várakozásokkal ellentétben nem vetette jelentősen vissza, hasznosítása 110 ezer felett alakult. A fácánhasznosítás főként a tenyésztett szárnyasvadra alapul, a lőtt fácán szezononkénti mennyisége 300-400 ezer között ingadozik, tavaly 320 ezer került terítékre.

A tárca közölte: az egyszerűbb állam, illetve az adminisztráció csökkentésének jegyében a vadgazdálkodás szempontjából több jogszabályt módosítottak 2013-ban. Így például ma már lehetőség van a vadász orvosi alkalmassági és a gépkocsivezetői jogosítványhoz szükséges orvosi alkalmassági vizsgálat összevonására. Vadgazdálkodási és vadvédelmi szempontból jelentős eredmény a rendészeti feladatot ellátó személyek vizsgáztatása és eljárási jogkörük bővülése, valamint az, hogy a büntető törvénykönyvben önálló tényállásként jelent meg az orrvadászat, a cselekmény kettőtől három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

A közlemény szerint ágazati szempontból kiemelkedő, hogy 2013 áprilisában a Nemzetközi Vadászati és Vadvédelmi Tanács Csehország, Szlovákia és Magyarország közös rendezésében tartotta 60. jubileumi közgyűlését, amelyen 51 országból összesen 380-an vettek részt.

Tavaly év végén jelent meg a vadászvizsgáról szóló rendelet. A jövőben kötelező tanfolyam előzi meg a vadászvizsgát, hasonló rendszerben, mint amilyen a vezetői engedély megszerzéséhez szükséges. A közlemény szerint az intézkedés a szakmai, érdekképviseleti és társadalmi szervezetek, valamint a vadászatra jogosultak és vadászok kérését teljesítette, közel 10 éve folyamatosan visszatérő igényüknek tesz eleget.

A tárca közölte, a vadgazdálkodási ágazat területén a munka az idei évben is folytatódik.

A szakmabeliek és az érdeklődők a 2014. február 13. és 16. között megrendezendő 21. Fegyver, horgászat, vadászat nemzetközi kiállításon találkozhatnak, illetve a Széchenyi Zsigmond Kárpát-medencei Magyar Vadászati Múzeum 2014 márciusára tervezett megnyitóján ismerkedhetnek a vadgazdálkodással. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink