Nagy István: Meg kell védeni az európai gazdákat
Az európai gazdákat, az európai polgárok mindennapi kenyerét meg kell védeni – hangsúlyozta az agrárminiszter az M1 csatornán. Nagy István szerint erre azért van szükség, mert a közös agrárpolitika átalakítását célzó uniós javaslatokkal – amelyek között szerepel például a terület alapú támogatások elvonása és az állattartók megadóztatása – teljes mértékben át kívánják alakítani az európai agráriumot. Ugyanakkor az EU nem érzékeli, hogy ez a mindennapi élelmezésbiztonságot veszélyezteti – jegyezte meg.

(Fotó: drnagyistvan.hu)
A miniszter a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában kiemelte: az EU által készített, az agráriumot érintő stratégiai párbeszéd elnevezésű dokumentumra reagálva a magyar uniós elnökség alatt a 27 agrárminiszter egyöntetű véleményt fogalmazott meg, és letettek az asztalra egy olyan megállapodást, amelyben benne van, hogy meg kell maradniuk a terület alapú támogatásoknak és szükség van külön agrárbüdzsére. Mindezekre válaszul azonban egy olyan bizottsági dokumentum érkezett, amelyben sajnos még mindig az a nézet uralkodik, hogy a terület alapú támogatás nem jár mindenkinek, valamint hogy nincs külön agrárbüdzsé – mondta a miniszter.
Nagy István szerint mindez, összeadódva Ukrajna uniós csatlakozásával óriási veszélyeket rejt a magyar és az egész európai gazdatársadalom számára
Az M1 aktuális csatornán a miniszter arra is rámutatott, hogy ha nem lesz a közös agrárpolitikának külön önálló büdzséje, hanem azt beolvasztják a nagy közös keretbe, akkor bármilyen feltételezett politikai döntés következtében azonnal beszüntetik annak is a finanszírozását. A tárcavezető leszögezte: nem akarnak és nem is fognak belenyugodni abba, hogy ne a 27 agrárminiszter közös akarata érvényesüljön.
Nagy István kitért a most zajló agrár országjárásra is, amelynek állomásain elmondják a gazdáknak, hogy milyen lehetőségeik vannak a fejlesztésre
Ugyanakkor arra is felhívják a figyelmüket, hogy mit veszíthetnek, mivel most fog eldőlni, hogy megmarad-e a terület alapú támogatás, megmarad-e a közös agrár büdzsé – tette hozzá. A miniszter jelezte, hogy a tavalyi 30 után az idén 40 pályázatot jelentetnek meg, 2025-ben 790 milliárd forintot szeretnénk kifizetni a gazdáknak azért, hogy tudjanak fejleszteni és tudjanak előre lépni. Emlékeztetett: amikor a gazdákkal olyan kihívások jöttek szembe, mint a történelmi mértékű aszály, a háború, az energiaválság, a brüsszeli szankciók, akkor a magyar kormány egy történelmi választ adott, és a brüsszeli forrásokhoz a nemzeti társfinanszírozás mértékét 80 százalékra emelte, így 100 euróból 20 érkezik Brüsszelből és 80 a nemzeti forrásból. Ezzel a Brüsszelből kapott 600 milliárd forinthoz a kormány 2300 milliárd forintot tett hozzá – emelte ki. Nagy István a Kossuth rádióban a lehetséges árstopokról elmondta, nagyon reméli, hogy eredményre vezetnek a nemzetgazdasági miniszter és a kereskedőláncok vezetőinek tárgyalásai, és utóbbiak megértik, hogy önmérséklet kell, az árrésüket mérsékelni kell.
MTI
Kapcsolódó cikkeink
Rengeteg pályázat a gazdálkodóknak és jó ütemben teljesül az agrártámogatások kifizetése
A tavalyi évhez képest gyorsabban halad az agrártámogatások kifizetése, a…
Tovább olvasom >AM: eredményesek a ragadós száj- és körömfájás kapcsán megtett intézkedések
Eredményesek a magyar járványvédelmi intézkedések a ragadós száj- és körömfájás…
Tovább olvasom >Szén-dioxid-elnyelőképességet kalkuláló rendszert fejleszt az SZTE és a MOON42 RDI
A karbonkreditek kereskedelme során felhasználható, távérzékelésen alapuló szén-dioxid-elnyelőképességet kalkuláló rendszert…
Tovább olvasom >További cikkeink
Országos Kereskedelmi Szövetség: az árrés nem profit!
Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) nemzetközi élelmiszer-kereskedő tagvállalatai az elmúlt…
Tovább olvasom >Orbán Viktor a Kossuth Rádióban: a kereskedők 10 százaléknál többet nem rakhatnak rá a beszerzési árra
Március közepétől a kormány 10 százalékban maximalizálja az árrést 30…
Tovább olvasom >Árrésstop kontra áfacsökkentés: megoldás az inflációra vagy politikai viták terepe?
A kormány március közepétől életbe léptette az árrésstopot, amely szerint…
Tovább olvasom >