Nagy István: az elmúlt években tudatosan segítettük az állattartókat a járványok és állatbetegségek megelőzésében
A Magyarországon forgalomba kerülő állati eredetű élelmiszerek teljesen biztonságosak és azok is maradnak a szigorú járványvédelmi intézkedéseknek köszönhetően – mondta az agrárminiszter a Facebook oldalára feltöltött videójában vasárnap.
Nagy István közölte, a haszonállatoknál a madárinfluenza, az afrikai sertéspestis, a kiskérődzők pestise és most a ragadós száj- és körömfájás vírusa okoz nagyon komoly veszélyeket és gazdasági károkat.
Jelezte ugyanakkor, hogy az elmúlt években tudatosan segítették az állattartókat a járványok és az állatbetegségek megelőzésében.
Az eddigi intézkedések között említette, hogy évi 12 milliárd forintot fordítanak például a szarvasmarha, a sertés, a baromfi vagy a kiskérődzők esetében a mintavétel, a laboratóriumi diagnosztikai vizsgálatok a gyógykezelés vagy az immunizálás költségeinek támogatására.
Kiemelte, hogy a vidékfejlesztési programban 2336 állattartótelep épült vagy újult meg, a pályázati felhívások pedig magukban foglalták az állathigiéniai technológiai fejlesztéseket is.
Hozzátette, a technológiai megoldások kiterjednek a fertőző betegségek behurcolási kockázatának, illetve telepen belüli terjedésének csökkentésére.
Nagy István rámutatott, az afrikai sertéspestis kapcsán jól látszik, hogy a szervezett, összefogott fellépés milyen eredményeket képes elérni, „hiszen mind a mai napig sikerült megvédeni a házisertés állományt a betegségtől”.
„Mindezt úgy tudjuk felmutatni, hogy az elmúlt három év során hazánk tiltakozásának ellenére is az állategészségügyi intézkedések uniós támogatási aránya több mint 50 százalékkal csökkent” – jelentette ki a miniszter.
Kitért arra is, hogy a tavaly kiírt, állattartó telepek fejlesztéséhez kapcsolódó pályázatoknál kiemelt figyelmet fordítottak a járványvédelmi beruházások támogatására. Ennek köszönhetően mintegy 1400 beruházás valósulhat meg.
„Ne feledjük, a járványvédelmi intézkedések keretei között az állatok leölése, az állati tetemek ártalmatlanítása, a szükséges berendezések, a fertőzött anyagok megsemmisítése és a fertőtlenítés költségeit a magyar költségvetés biztosítja” – mondta el Nagy István a közösségi oldalra feltöltött videójában.
Kapcsolódó cikkeink
Eredményesek a ragadós száj- és körömfájás kapcsán megtett intézkedések
Eredményesek a magyar járványvédelmi intézkedések a ragadós száj- és körömfájás…
Tovább olvasom >Az Európai Bizottság mezőgazdasági és élelmiszeripari ütemterve garantálja az EU élelmiszerbiztonságát
Az Európai Bizottság által februárban elfogadott mezőgazdasági és élelmiszeripari ütemterv…
Tovább olvasom >Uniós biztos: az Európai Bizottság mezőgazdasági és élelmiszeripari ütemterve garantálja az EU élelmiszerbiztonságát
Az Európai Bizottság által februárban elfogadott mezőgazdasági és élelmiszeripari ütemterv…
Tovább olvasom >További cikkeink
Országos Kereskedelmi Szövetség: az árrés nem profit!
Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) nemzetközi élelmiszer-kereskedő tagvállalatai az elmúlt…
Tovább olvasom >Orbán Viktor a Kossuth Rádióban: a kereskedők 10 százaléknál többet nem rakhatnak rá a beszerzési árra
Március közepétől a kormány 10 százalékban maximalizálja az árrést 30…
Tovább olvasom >Árrésstop kontra áfacsökkentés: megoldás az inflációra vagy politikai viták terepe?
A kormány március közepétől életbe léptette az árrésstopot, amely szerint…
Tovább olvasom >