További különleges borok a repülőtér kínálatában

Szerző: trademagazin Dátum: 2011. 06. 02. 07:06

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér célja, hogy Közép-Kelet-Európa vezető légikikötőjévé váljon. Ennek részeként alakította ki a 2-es terminál A és B épületeit összekötő SkyCourt-ot (Égi Udvar). A SkyCourt a repülőtér eddigi legnagyobb beruházása. A Budapest Airport XXI. századi igényeket kielégítő élménytermináljában a legkifinomultabb ízlést is kielégítő delikát márkák állnak az utazók rendelkezésére. E különlegességek között immár ott lesznek a Tokaj Kereskedőház által gondozott muzeális borok is. A XX. század negyvenes éveitől 1988-ig 8 tétel reprezentálja Tokaj-Hegyalját, és ezeken a teljesen egyedi, sehol a világon nem elérhető borokon keresztül a magyar kultúrát, Magyarországot.

A boroknak a SkyCourtban való megjelenését az tette lehetővé, hogy a szupermárkákat forgalmazó, a duty free boltok üzemeltetésében Európa vezető cégei közé tartozó hamburgi Gebrüder Heinemann biztosítani tudja azokat a feltételeket, amelyeket a tokaji muzeális borok igényelnek. Ezek a drága borok csak stabil pincekörülmények között, állandó, 8-12 fokos hőmérsékleten és 70 %-os páratartalom mellett maradnak kiemelkedő minőségűek.

A borok:
1940 Tokaji Aszúeszencia
1940 Tokaji Aszú 6 puttonyos
1956 Tokaji Aszú 5 puttonyos
1956 Tokaji Aszú 4 puttonyos
1968 Tokaji Aszú 6 puttonyos „Kincsem”
1972 Tokaji Aszú 5 puttonyos „Gyopáros”
1975 Tokaji Aszú 6 puttonyos „Szarvas”
1988 Tokaji Aszú 6 puttonyos
2. A „Kerház”

Még ma sem eléggé ismert az a tény, hogy „ez a Kerház nem az a Kerház”, azaz, hogy a Tokaj Kereskedőház Zrt. az utóbbi évek beruházásai, technológiai fejlesztése és szemléletváltása révén modern nagypincészetté fejlődött.

A dűlők rekonstrukciója mellett a borvidék egyik legkorszerűbb borászati technológiai sorát sikerült felépíteni az elmúlt évek sikeres pályázatainak segítségével, miközben a borkülönlegességek továbbra is a hagyományos fahordós érlelés után jutnak el a fogyasztókhoz. Csak az elmúlt években majdnem másfélmilliárd forint értékben valósultak meg fejlesztések az egyetlen állami pincészetnél, amely jó gazdaként sáfárkodik a rábízott pénzzel, ugyanis nincs vesztesége sem hitelállománya, miközben a társaságnak is szembe kell néznie a gazdasági válsággal.

Magyarországon (a 90%-os lefedettségnek és 9 üzletlánccal kötött megállapodásnak köszönhetően) szinte nincs olyan település, ahol ne lenne „Kerházas” Tokaji. A számok önmagukért beszélnek:
évente 7,7 millió palack értékesítése
ebből export 4,8 millió 24 ország piacaira
Jelentős újdonság, hogy a Tokaj Kereskedőház nyitott az amerikai piac felé és 250 ezer palack 2001-es évjáratú díszdobozos csomagolású 3 puttonyos aszú forgalmazásáról kötött szerződést. Ezáltal a Tokaj Kereskedőház kaput nyitott Amerikába a többi magyar bornak is.

A Tokaj Kereskedőház Zrt-nél jelenleg 168-an dolgoznak, 85 százalékuk középfokú végzettségű. Számukra állandó továbbképzést biztosítunk. A cég együttműködik a Debreceni Egyetemmel, a Miskolci Egyetemmel és a Corvinus-szal. Ezen kívül évente 5-10 gyakornok tanulhatja ki a borkészítés fortélyait a Kereskedőháznál, akik között mindig van néhányan külföldi gyakornok is.

A 21. század elején a világ egyik legfontosabb kérdésévé vált, hogy környezetünket, minimum ugyanilyen állapotban adhassuk tovább unokáinknak. A Tokaj Kereskedőház Zrt a környezettudatosság jegyében fejleszt, saját víztisztítóval rendelkezik, a keletkezett hulladékot pedig energiatermelésére hasznosítja.
3. Aktuális borverseny eredményeink

A rangos hazai borversenyeket követően a kiemelkedő nemzetközi borversenyeken is elismerik már nem csak a borkülönlegességeink (aszú borok) hanem az alapboraink (száraz furmint) minőségét is.

Premium Selection 2006 Tokaji Aszú 6 puttonyos Muskotály
MUN-DUS Nemzetközi Borverseny 2011. – NAGY ARANY érem
Challenge Du Vin Farnce 2010. – ARANY érem
Vinnaya Karta Open Moszkva 2010. – ARANY érem
Vino Slovenija Nemzetközi Borverseny 2010. – ARANY érem
11. VinAgora Nemzetközi Borverseny 2010. – ARANY érem
XII. Országos Takarékszövetkezeti Borverseny 2010. – ARANY érem
19. Budapesti Nemzetközi Borfesztivál 2010. – BORFESZTIVÁL BORA

Grand Selection 2009 Tokaji Késői Arany Édes
35. Challenge International du vin France 2011. – ARANY érem
Vinnaya Karat Open Nemzetközi Borverseny 2011. – ARANY érem
11. VinAgora Nemzetközi Borverseny 2010. – ARANY érem
Vino Slovenija Nemzetközi Borvesreny 2010. – ARANY érem
Hegyközségi Borverseny Sárospatak 2010. – NAGY ARANY érem + KÜLÖNDÍJ
XIV. Békéscsabai Borverseny 2010. – ARANY érem
Wine Innovation & Fine Wine Awards London 2010. – EZÜST érem

Grand Selection 2009 Tokaji Furmint Barrique Száraz
35. Challenge International du vin France 2011. – ARANY érem

2010 Tokaji Furmint Száraz
11. VinAgora Nemzetközi Borverseny 2010. – ARANY érem
XI. Pannon Bormustra 2010. – CSÚCSBOR
Decanter Magazin 2010. április – „LEGJOBB VÉTEL”
IX. Országos Syngenta Borverseny 2010. – ARANY érem
IX. Hungarikum Borverseny 2010. – ARANY érem

2001 Tokaji Aszú 4 Puttonyos
Wine Spectator Magazin 2010. – Bruce Sanderson SCORE: 92
„Az enyhe érett tea- és dohányaroma érdekes felhangot ad a sárgabarack- és narancshéjas jellegnek, és mindezt egy ásványos összetevő is aláhúzza. Lágyan gazdag bor, hosszantartó, csipkeszerű utóízzel. Kóstolja meg most, és élvezze 2024-ig.”
2001 Tokaji Aszú 3 Puttonyos
Wine Spectator Magazin 2010. – Bruce Sanderson SCORE: 90
„Ezt a határozott desszertbort narancshéjas, sárgabarackos, szirupos és sós karakter jellemzi. Intenzív, de nem dús, száraz és kellemesen fanyar utóízzel. Kóstolja meg most, és élvezze 2020-ig.”

Kapcsolódó cikkeink