Munkahelyi helyzete romlására számít a munkavállalók fele

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2020. 05. 04. 11:12

A munkavállalók fele nem félti állását a járványhelyzet okozta nehézségek miatt – derül ki a Profession.hu Magyar Nemzethez eljuttatott összegzéséből. Az állásportál tapasztalatai szerint a jelenleg dolgozó válaszadók 29 százaléka vallott úgy, hogy munkahelyén nagyobb zavarok érezhetők a napi működésben. A következő fél évben tízből öt munkavállaló a helyzet további romlására számít, három szerint nem fog tovább változni, míg egy bizonytalan. Százból mindössze négy munkavállaló gondolja úgy, hogy javul a cége helyzete a következő hat hónapban, 12 százalékuk valamekkora mértékű elbocsátásra is számít.

A reprezentatív felmérés eredményei szerint nőtt a munkakeresők között azoknak az aránya, akik vagy azért keresnek, mert elvesztették az állásukat, vagy a megváltozott munkakörülményeik miatt inkább váltani szeretnének. A válaszadók fele nyilatkozott úgy, hogy van állása, és nem keres új lehetőségeket, 13 százalékuknak van ugyan állása, de szívesen lecserélné és ezért aktívan tesz is, míg 15 százalékuk keres azért állást, mert éppen nincs munkája. A koronavírus okozta válság legjobban a budapesti munkavállalók, az érettségivel rendelkezők, valamint a harminc év alattiak helyzetét veszélyezteti. Az állást keresők 62 százaléka a világjárvány következtében vesztette el korábbi munkáját, legtöbben a szolgáltatói szektorban dolgoztak.

A Profession arra hívta fel a figyelmet, hogy az álláskeresés módja is átalakult: országosan az álláskeresők 75 százaléka állásportálokon keres elsődlegesen munkát. Ez jelentős, 25 százalékos emelkedést jelent a tavaly decemberi tapasztalatokhoz képest. Az álláskeresők elkötelezettsége is változott, egy év alatt tíz százalékkal magasabb azoknak a tettre kész álláskeresőknek az aránya, akik hetente több órát is készek rászánni erre az eredményes elhelyezkedés érdekében.

Ahogy arról a Magyar Nemzet is beszámolt, márciusban közel hatvanezer fővel nőtt a munkanélküliek száma. A leginkább érintett ágazat a turizmus, amely a járvány miatt gyakorlatilag teljesen leállt. Felértékelődött ugyanakkor az online értékesítéssel, ételszállítással és a nagyobb higiéniai elvárásokkal összefüggő munka. (mno.hu, Nagy Kristóf)

Kapcsolódó cikkeink