MTÜ: majdnem másfélmillió vendégéjszakát töltöttek a Balatonnál

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2020. 08. 04. 10:31

Majdnem másfélmillió vendégéjszakát töltött a balatoni strandok környékén mintegy 430 ezer vendég júliusban – mondta Könnyid László, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgató-helyettese hétfő reggel az M1 aktuális csatornán.

 

A vezérigazgató-helyettes elmondta, a tavalyi adatokkal összehasonlítva a belföldi turizmus hasonló teljesítményt nyújt idén, ami kiváló eredmény annak tükrében, hogy március elején „padlóra” került a teljes ágazat.
Kitért arra is, az elmúlt három évben mintegy 10 milliárd forintot költött az állam a strandok fejlesztésére, ami jövőre újabb 3 milliárd forinttal egészül ki.
Az országos programban strandonként 5 és 30 millió forint között lehet támogatást igényelni, és majdnem 100 pályázatot tudnak befogadni szeptember 1. és 30. között – hívta fel a figyelmet.
Hozzátette, hogy a támogatást elsősorban a vizesblokkok felújítására lehet felhasználni, de fontos cél a zöldfelületek fejlesztése és az utcabútorok cseréje is.

Kapcsolódó cikkeink