MNKH: a kereskedőház közreműködésével 600 üzletet kötöttek a magyar kkv-k a külpiacokon

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2018. 02. 02. 11:08

Az elmúlt három évben több mint 600 sikeres ügyletet bonyolítottak le külpiacon a magyar kis- és középvállalkozások (kkv) több mint 10 milliárd forint értékben a Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) szolgáltatásainak igénybe vételével – mondta Oláh Zsanett, az MNKH Zrt. vezérigazgatója az MTI-nek csütörtökön a Budapesten megrendezett Master of Business üzleti találkozón.

A kereskedőház másodszor rendezte meg a Master of Business üzleti találkozót, ahol a kereskedőház 50 országból érkezett partnerei és 200 anyaországi és határon túli magyar kkv képviselői közvetlenül beszélhették meg az adott térség üzleti lehetőségeit.
Oláh Zsanett hangsúlyozta, a kiemelt partnerek külpiacon elért eredményei mutatják, hogy a kereskedőház munkája eredményes, a sikerhez szükség volt a kereskedőház kiemelt partnereire, az exportképes magyar kis- és középvállalkozások teljesítményére is.
A vezérigazgató kiemelte, a kereskedőház a világ valamennyi térségében tud sikereket felmutatni, köztük a Kárpát-medencében, Dél-Amerikában, Távol-Keleten.
Oláh Zsanett fontosnak nevezte, hogy a nemzeti kereskedőház minél több országban legyen jelen, és minden szektorban a versenyképes vállalkozások számára üzleti lehetőséget hozzon.
A vezérigazgató elmondta, a nemzeti kereskedőház az elmúlt években több ezer kkv-nak tudott olyan eszközt adni, amely üzleti sikerhez vezetett, ez lehet kiállítás, exportfejlesztési képzés.
Kiemelte, hogy a kereskedőház partnerminősítő rendszerében cégre szabottan megmondja kkv-partnerének, hogy hol tart a vállalkozás exportképessége, illetve milyen kompetenciákat kellene fejlesztenie. A minősített kkv portfólióját megküldik a kereskedőház külföldi partnereinek az ottani piaci lehetőség feltérképezésére, majd a kapott visszajelzések alapján a vállalkozás eldöntheti, melyik piacra akar belépni, és erre forrást is áldozni – mondta Oláh Zsanett.
A kereskedőház nemrégiben kidolgozta és bemutatta a „Build your city” koncepciót. Eszerint a cégeket integrálják városfejlesztéshez kapcsolódó nagyobb témakörökhöz, például építés, közlekedés, technológia területeken. A programba bekerülő cégek konzorciumot hozhatnak létre egy-egy nagyobb külföldi projekt megvalósítására, így azok a kisvállalkozások is nemzetközi referenciát, külpiaci lehetőséget kapnak, amelyek önállóan nem tudnának tenderen indulni, megbízáshoz jutni – hangsúlyozta a kereskedőház vezérigazgatója.
Hozzátette: a Build your city program azt is lehetővé teszi, hogy a nemzeti kereskedőház külföldre komplett fejlesztési megoldásokat ajánljon magyar vállalkozások részvételével, a keretrendszerbe bekerülhetnek a Kárpát-medencei magyar vállalkozások is.
A vezérigazgató elmondta, a Magyar Nemzeti Kereskedőház folyamatosan optimalizálja képviseletét, újabb területekre lép, az idén az első negyedév végére Japánban nyit irodát, és további két amerikai képviseletet létesít május végén. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink