MNKH: Idén is folytatódik a határon túli exportakadémia

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2017. 05. 05. 11:05

A Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) határon túli magyar vállalkozások képzését és átfogó tájékoztatását célzó tréningsorozata újabb állomáshoz érkezett. Ezúttal a kárpátaljai magyar cégek kapnak friss külpiaci információkat és gyakorlati ismereteket az MNKH Exportakadémia keretében. A rendezvény célja, hogy olyan szakmai tudást, kapcsolatrendszert és exportpiaci orientációt biztosítson a résztvevő mintegy félszáz térségbeli magyar vállalkozásnak, melyek aktív szereplőivé válhatnak a több tíz milliárd forint értékű kárpátaljai Gazdaságfejlesztési Programnak.


Mintegy félszáz térségbeli magyar vállalkozó részvételével 2017. május 3-4. között Kárpátalján kezdetét veszi a Magyar Nemzeti Kereskedőház idei határon túli tréningsorozata, az MNKH Exportakadémia. Az esemény célkitűzése, hogy a résztvevő vállalkozók a képzésnek köszönhetően hatékonyabban és a külpiaci igényekhez igazodóan tudják majd felhasználni a 2016-ban meghirdetett Egán Ede Gazdaságfejlesztési Program által biztosított forrásokat.
A Program keretében kárpátaljai magyar vállalkozásoknak nyújtott gazdaságfejlesztési támogatások rendkívül sikeresnek bizonyultak. A minden korábbinál jelentősebb gazdaságfejlesztési támogatás legfőbb célja, hogy a szülőföldjén tartsa a közösséget, helyben segítse elő a magyar családok megélhetését. A gazdaságfejlesztési program révén a kárpátaljai magyarok megfelelő egzisztenciális lehetőségekhez juthatnak, és ha már elmentek, a kedvező támogatásoknak köszönhetően hazatérhetnek.
,,A Programnak köszönhetően egyértelműen nőtt a bizalom a kárpátaljai magyar vállalkozókban. A bizalomépítéshez jó alapul szolgált a gazdaságfejlesztési program múlt évi első szakasza, amikor a kárpátaljai magyar pályázók 97 százaléka, több mint ezer vállalkozás jutott vissza nem térítendő támogatáshoz több mint kétmilliárd forintnyi összértékben. Ezen kívül mintegy 14 ezer kárpátaljai magyar részesült támogatásban földtulajdonának földhivatali nyilvántartásban történő rendezésére. A siker meggyőzte a kárpátaljai magyar embereket arról, hogy ezúttal éljenek bátran a magyar állam által számukra nyújtott lehetőségekkel, és minél többen nyújtsák be a pályázataikat. Várakozásaink szerint az idén eléri, vagy akár meg is haladja a 20 ezret azoknak a kárpátaljai magyar családoknak a száma, akik közvetlenül vagy közvetve részesülnek a magyar kormány Kárpátaljának nyújtott gazdaságfejlesztési támogatásaiból. A tavaly sikeres pályázati kategóriákat, úgy, mint mezőgazdaság és a vállalkozásfejlesztés, újranyitottuk 2017. május 5-i beadási határidővel, amire eddig több mint 2500 pályázó regisztrált. A sikerekre építve idén meghirdettük a jelentősebb értékű beruházások támogatására irányuló pályázati felhívást is. A pályázatok célja a kárpátaljai mezőgazdasági integrátorok, illetve kis- közép, és nagyvállalkozások termelői kapacitásának növelése, beszállítói körük kiszélesítése, valamint a foglalkoztatás növelése. – hangsúlyozta Kiss-Parciu Péter, a Külgazdasági és Külügyminisztérium határ menti gazdaságfejlesztésért felelős helyettes államtitkára.
A Kereskedőház feladata, hogy a már rendelkezésére álló infrastruktúrája, élő kapcsolatrendszere, valamint képzései révén minél szélesebb körben tegye képessé a határon túli magyar vállalkozásokat a gazdaságélénkítő források hatékony felhasználására, ezáltal üzleti tevékenységük fejlesztésére, közös árualapok létrehozására, exportsikerek realizálására.
Ezt a célt szolgálja az MNKH Határon túli Exportakadémia tréningsorozata is, melyet a Kereskedőház – látva a tavalyi évi sikereket – az idei esztendőben ismét megszervez. A kárpátaljai Makkosjánosiban megvalósuló eseményen állami szervezetek képviselői, elismert trénerek, külpiaci szakértők, valamint sikeres exportőrök előadásai keretében a résztvevők átfogó tájékoztatást kapnak a Gazdaságfejlesztési Program aktualitásairól, eddigi tapasztalatairól, az exporttevékenységben rejlő lehetőségekről, a jelenleg hatályban lévő EU-s vám és szállítmányozási szabályozásokról, illetve a sikeres külpiacra lépéshez szükséges üzleti- és marketing stratégiák megalkotásáról.
,,Az MNKH kiemelt figyelmet fordít a kárpátaljai magyar vállalkozások szakmai támogatására, éppen ezért két irodát nyitottunk a régióban, Beregszászon és Ungváron. Irodáink feladata az üzleti lehetőségek felkutatásán túl a naprakész piaci és pályázati információk biztosítása a magyar érdekeket szolgáló gazdasági szereplők számára, valamint a helyi szakmai- és állami szervezetekkel szoros együttműködésben koordinálni a Gazdaságfejlesztési Program hatékony felhasználását – mondta Oláh Zsanett, a Magyar Nemzeti kereskedőház vezérigazgatója.
A Gazdaságfejlesztési Program és az Exportakadémia, egymást erősítve, újabb lendületet ad a határokon átívelő magyar-magyar gazdasági kapcsolatoknak, hiszen kölcsönös előnyöket biztosít az anyaországi és a határon túli magyar vállalkozások számára. A határon túli gazdasági erő fejlesztése mellett ugyanakkor kiemelt cél a magyar kulturális értékek megtartása, megőrzése és ápolása, valamint továbbörökítése is.
,,Az elmúlt néhány esztendőben rendkívüli ütemben fejlődtek a magyarországi és a kárpátaljai magyar vállalkozások közti gazdasági együttműködések. A Magyar Kormány által indított Gazdaságfejlesztési Program pedig tovább dinamizálhatja a kétoldalú együttműködéseket. Üdvözöljük a Magyar Nemzeti Kereskedőházat, mely Exportakadémiája keretében átadja azt a tudást, mely nélkülözhetetlen a helyi vállalkozóknak a nemzetközi exportsikerek eléréséhez. – mondta Dr. Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke.
A tréningsorozat következő állomása az MNKH előzetesen tervei szerint Erdélyben, majd a Felvidéken lesz.

Kapcsolódó cikkeink