MNB: növekedett a vállalati és a lakossági hitelfelvétel az első negyedévben
Folytatódott vállalati hitelezés növekedése az első negyedévben, a hitelállomány éves összevetésben 4 százalékkal nőtt a tranzakciókat tekintve. Pozitívba fordult a háztartási szektor hiteldinamikája is, a hiteltranzakciók éves értéke 1,2 százalékkal növekedett – állapította meg a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerdán kiadott Hitelezési folyamatok című negyedéves kiadványa.
A szűken értelmezett kis- és közepes vállalkozói szektor (kkv) hitelezése 8,1 százalékkal továbbra is az MNB által kívánatosnak tartott 5-10 százalékos növekedési sávban emelkedett, míg az önálló vállalkozókkal bővített kkv-szektoré 12,8 százalékkal nőtt. A vállalatok hitelállománya 260 milliárd forinttal emelkedett egy év alatt március végére, ebből az első negyedévi növekmény 108 milliárd forintot tett ki. Az elmúlt egy évben a növekedési hitelprogramban (nhp) folyósított hitelek mellett a piaci alapú forinthitelek is jelentősen emelkedtek – jelezte a jegybank kiadványa.
Az nhp keretében kötött hitelszerződések 132 milliárd forintot tettek ki az első negyedévben, amivel az új vállalati hitelek 18 százalékát tették ki. Az nhp harmadik szakasza március végén 98 százalékos kihasználtsággal ért véget.
Az első negyedévben pozitívba fordult a háztartási szektor hiteldinamikája. A hiteltranzakciók éves értéke 1,2 százalékos növekedéssel 67 milliárd forintot tett ki, amihez az első negyedév 4 milliárd forinttal járult hozzá. A háztartási hitelezés alakulására jelentős hatást gyakoroltak az önálló vállalkozók által felvett hitelek, miközben a lakossági hiteldinamika ettől eltekintve is folyamatos javulást mutat – közölte az MNB. Az új szerződések volumene éves átlagban mintegy 50 százalékkal nőtt, ezen belül az új lakáshitelek kihelyezése 44 százalékkal emelkedett az elmúlt egy évben.
A hitelezési felmérésre adott válaszok alapján a bankok várakozásai szerint a vállalati hitelkereslet bővülése folytatódni fog mind a hosszú, mind a rövid lejáratú hitelek piacán. Az első negyedév során a bankok enyhítettek a kis- és mikrovállalatok hitelfeltételein, noha az általuk elsősorban keresett kisösszegű forinthitelek átlagos felára emelkedett. A bankok az árjellegű feltételek további enyhítését tervezik, ugyanakkor a nem árjellegű feltételek széles körű enyhítése nem várható a következő fél évben a likviditásbőség, a piaci versenyhelyzet fokozódása és a javuló gazdasági kilátások ellenére sem.
A háztartások hitelezésében sem a lakáscélú, sem a fogyasztási hitelfeltételek nem változtak érdemben az első negyedévben, és a lakáshitelek esetében a következő fél évben sem várható változtatás. A felmérés időpontjában a bankok számára még nem voltak ismertek a minősített fogyasztóbarát lakáshitel végső jellemzői, aminek bejelentése a hitelezési feltételek enyhítésének irányába hathat. Emellett a bankok továbbra is a hitelkereslet élénkülését érzékelték mindkét termékkörben, valamint ennek a tendenciának a folytatódására számítanak. A kereslet emelkedését a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) továbbra is támogatja, az év első negyedévében a csokhoz volt köthető az új kibocsátású lakáshitelek 16 százaléka. Az új lakáscélú hitelek átlagos teljes hitelköltsége és kamatfelára is csökkent a vizsgált időszakban, ugyanakkor még mindig jelentősen magasabb a régiós átlagnál. (MTI)
e
Kapcsolódó cikkeink
A boltok a költségek viharában sodródnak
A vásárlók azt mondják, nem is hisznek a szemüknek az árcédulák…
Tovább olvasom >GKI: Miért érdemes az MNB-nek magas kamattal küzdeni az infláció ellen?
A fogyasztói árak tavalyi sokkszerű emelkedése, s az idén várható…
Tovább olvasom >Kijöttek az áprilisi adatok: mennyire reális ez alapján, hogy teljesül az MNB inflációs terve?
A KSH gyorstájékoztatója alapján az éves áremelkedés mértéke áprilisban pontosan…
Tovább olvasom >További cikkeink
Nagy Márton: 2020 novembere óta először csökkent „látható módon” havi alapon az infláció
Az infláció 2020 novembere óta először csökkent „látható módon” havi…
Tovább olvasom >KSH: májusban 21,5 százalékkal nőttek az árak az előző év azonos hónapjához képest
Májusban a fogyasztói árak átlagosan 21,5 százalékkal haladták meg az…
Tovább olvasom >308 millió euró többlet a külkereskedelemben
A várakozásokat felülmúló, 308 millió eurós többlet keletkezett a külkereskedelemben áprilisban, részben…
Tovább olvasom >