MNB: az árstabilitás a tartós növekedés alapja
A jegybank új vezetése elkötelezett az árstabilitás elérése és fenntartása mellett, miközben javítja a jegybanki munka hatékonyságát és gyakorlati hasznosulását – jelentette ki Varga Mihály a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) Nagyvállalati Klubjának ülésén a Magyar Nemzeti Bank (MNB) közleménye szerint.
A jegybankelnök leszögezte, hogy az MNB a jövőben az alapvető törvényi feladatok ellátására összpontosít, továbbá a fenntartható gazdasági növekedés támogatása érdekében együttműködik a gazdasági és pénzügyi piaci szereplőkkel.
Felhívta a figyelmet, hogy az orosz-ukrán háború elhúzódása, a vámháború, a német gazdaság stagnálása befolyásolják a magyar gazdaság kilátásait, ismét növekszik a globális gazdasági és pénzpiaci bizonytalanság, újra megjelentek a recessziós és inflációs kockázatok. A jegybank márciusi prognózisában az idei évre 4,5 és 5,1 százalék közötti inflációval, valamint 1,9 és 2,9 százalékos GDP-növekedéssel számolt, a globális vámháború azonban hatással lehet erre a pályára. A körülmények ellenére bizakodásra ad okot, hogy a magyar gazdaság erős alapokkal rendelkezik, amit a tartósan magas, 4,7 millió fő körüli foglalkoztatottság és a belső fogyasztás újbóli növekedése is alátámaszt – tette hozzá.
Varga Mihály a közlemény szerint kiemelte, hogy a jegybank azokat a pénzügyi alapokat biztosítja a gazdaságban, amelyekre minden további gazdasági tevékenység épül. Az MNB új vezetése az alapfeladatok központi szerepének megerősítésére koncentrál, növeli az átláthatóságot és a hatékonyságot, az egyéb tevékenységeket pedig racionalizálja.
Emlékeztetett, hogy az elmúlt időszakban két olyan együttműködés is létrejött, amelyek növelik a jegybanki tevékenység hatásosságát. Egyrészt a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával (MKIK) kötött hatpontos megállapodás keretében a két intézmény a gazdasági folyamatok közös elemzésével is támogatja a magyar gazdaság fenntartható fejlesztését és az elméleti tudás gyakorlati hasznosulását. A bankszektorral kötött egyezménynek köszönhetően pedig egyszerűbbé, átláthatóbbá, olcsóbbá válnak a banki költségek. Az ötpontos megállapodás erősíti a banki ügyfelek tájékoztatását, csökkenti egyes lakossági pénzügyi szolgáltatások díját és ezen keresztül közvetetten inflációcsökkentő hatással is bír – olvasható a közleményben.
Kapcsolódó cikkeink
Alumínium csillogás a márkaépítésben
Fenntarthatósággal kapcsolatos aktuális kérdéseket járták körbe a Magyar Marketing Szövetség…
Tovább olvasom >Uralja a zöld ipari ingatlanok piacát a HelloParks
A társaság összes csarnoka – Magyarországon egyedülálló módon – már…
Tovább olvasom >Újabb 1800 fával zöldít a Henkel és a 10 Millió Fa Alapítvány
Öt éve működik együtt a Henkel Magyarország és a 10…
Tovább olvasom >További cikkeink
Zöldséget gyereknapra – meglepő akcióval készül a foodora
Gyümölcs- és zöldség akciót hirdet a foodora gyereknap alkalmából, hogy…
Tovább olvasom >EY: Kulcskérdéssé vált az energiabeszerzés – egyre több cég versenyképességét vetik vissza az ingadozó árak
A cégek többsége aggódik a növekedéshez szükséges energia beszerzése miatt,…
Tovább olvasom >Változás a Danone magyarországi vezetésében: Csaplovics Péter az új értékesítési igazgató
2025. májusától Csaplovics Péter tölti be a Danone magyarországi értékesítési…
Tovább olvasom >