Mintegy 400 millió forintra lehet még pályázni az előző halászati program keretéből

Szerző: trademagazin Dátum: 2015. 11. 20. 11:15

Mintegy 400 millió forint szabad felhasználású forrásra pályázhatnak az előző uniós költségvetési ciklus Halászati Operatív Programjának (HOP) eddig fel nem használt kerete terhére, akik édesvíz akvakultúrával foglalkoznak Magyarországon – mondta a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.

hal-ok

Kis Miklós Zsolt emlékeztetett: a 2007-2013 közötti uniós költségvetési időszakban a HOP-ban Magyarország számára 13,7 milliárd forint állt rendelkezésre, amit Magyarországon le is kötöttek. A szeptember 30-i elszámoláskor derült ki, hogy a szóban forgó összegből 400 millió forintot nem használtak fel.

Most erre a forrásra lehet pályázni november 20-25. között. A pályázat az ágazat technológiai fejlesztését kívánja segíteni, ezért eszközök és gépek beszerzésére lehet pályázni. Az eszközbeszerzés közbeszerzési értékhatár alatti. Cél, hogy megelőzzék a forrásvesztést ezen a területen – mondta az államtitkár.

Kis Miklós Zsolt közölte: a mostani pályázati forrással megvalósított beruházásokat ez év december 31-ig meg kell valósítani, január 5-ig pedig a kifizetési kérelmeket be kell nyújtani. Mindezt a szakmai szervezetekkel egyeztették, és úgy látják, a szoros határidők tarthatóak.

Jelezte: a mostani uniós költségvetési időszakban, a korábbinál mintegy 12 százalékkal több halászati támogatási forrás áll várhatóan rendelkezésre. Ennek összege 15,5 milliárd forint. Az új, halászati fejlesztést szolgáló magyar programot már az EU Bizottsága elé terjesztette Magyarország. Ezt várhatóan még az idén, decemberben elfogadják Brüsszelben. Így elkerülhető a 2014-2015-ös forrásvesztés is ezen a területen.

Az államtitkár a sajtótájékoztatón elmondta azt is, hogy a Vidékfejlesztési Program első pályázati felhívásai, amelyek az agrár-környezetgazdálkodást és az ökogazdálkodást segítik, október 7-én jelentek meg, a támogatási kérelmeket pedig november 7. és december 7. között lehetett az eddigi szabályok szerint beadni. Most viszont meghosszabbítják a határidőt december 31-ig.

Az MTI kérdésére Kis Miklós Zsolt közölte: ezekre a pályázatokra 240 milliárd forintot különítettek el. Az idén 210 milliárd forintra lehet pályázni. A fennmaradó 30 milliárd forintra pedig 2017-ben lehet majd pályázni. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink