Mintegy 2,8 millió hektoliter újbor kerülhet idén a pincékbe

Szerző: trademagazin Dátum: 2015. 09. 07. 11:26

Az idén a tavalyinál 10 százalékkal több, mintegy 2,8 millió hektoliter újbor kerülhet a pincékbe – mondta a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) elnöke az MTI érdeklődésére.

vorosbor

Tornai Tamás közölte: a szüret augusztus elején kezdődött az országban, a Csabagyöngye szedésével, és várhatóan október közepén, végén fejeződik majd be Tokajban. A szőlősgazdák mintegy 420 ezer tonna szőlőt takarítanak be a tőkékről, 59 ezer hektáron.

A szőlő ára a várakozások szerint mintegy 10 százalékkal lesz magasabb a tavalyinál. A szőlő átlagára országosan, az előrejelzések szerint kilónként nettó (kompenzációs felár nélkül) 100 forint körül alakul. Már látszik, hogy a különböző szőlőfajták között nagy a szórás, amelyet még a termőhely szerinti eltérések is fokoznak. Információk szerint a cserszegi fűszeres kilogrammjáért 80-95 forintot adnak a felvásárlók, míg az Irsai Olivér kilóját 120-160 forintért vették. Egyes korai érésű fajták ára – alacsony szintről ugyan -, de már elindult felfelé.

Tornai Tamás közölte: az idei szüret nyomán „igen szép”, gazdag belső értékű, magas cukor tartalmú és a savak összhangját mutató újborokat készíthetnek a borászok. Így a szakemberek szerint az idén az utóbbi évek legígéretesebb szürete folyik a szőlőültetvényeken az országban. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink