Mintegy 12 milliárd forintos beruházással fejleszt az Alföldi Tej Debrecenben

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2017. 02. 08. 11:23

Mintegy 12 milliárd forintos beruházással új feldolgozóüzemet fejleszt az Alföldi Tej Kft. Debrecenben, a beruházás nyomán 181 új munkahely jön létre – jelentette be Mélykuti Tibor, az Alföldi Tej Kft. ügyvezető igazgatója szerdán Budapesten.

tej-

Hozzátette, a fejlesztéssel várhatóan 10 milliárd forinttal nő a vállalat értékesítési árbevétele, amely most több mint 40 milliárd forintot tesz ki. A termékek 30 százalékát főleg keletre, Kínába értékesítik – mondta.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter elmondta, a kormány 4,8 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást biztosít a beruházáshoz. Hozzátette, sikerült a kínai kormánnyal megállapodni a magyarországi tejtermékek exportjáról, a kínai szakemberek elvégezték az Alföldi Tej auditját, hamarosan meglesz az eredménye, és megindulhatnak a vállalat termékei Kínába is.
Az Alföldi Tej teljesítménye alapvetően határozza meg a magyar tejiparét – jelentette ki a miniszter. A csoport 320 millió liter tejet vásárol fel évente, ezzel a legnagyobb felvásárló, a magyarországi nyerstej termelés negyedét teszi ki a vállalatcsoport tagjainak termelése – ismertette.
Az ügyvezető igazgató szerint azért döntöttek a beruházás mellett, mert a csoport által termelt tej mennyisége meghaladta a székesfehérvári üzem évi 245 millió literes kapacitását, és 20 százalékát alapanyagként kell értékesíteni, sok esetben jelentős veszteséggel. A debreceni beruházással kiváló anyagból magas hozzáadott értékű termékeket szeretnének előállítani, a legmodernebb technológia beépítésével évi 8500 tonna sajtot és 7000 tonna porított terméket gyártanak. Az elmúlt évtizedekben nem volt ilyen nagyságrendű beruházás a tejiparban – tette hozzá. A kapacitás bővítésével lehetőség nyílik a beszállítói kör növelésére is.
A külgazdasági és külügyminiszter kitért arra, hogy az élelmiszeriparban is technológiai verseny zajlik, a magyar élelmiszeriparnak nem mennyiségi, hanem minőségi versenyt kell vívnia. Ehhez meg is van minden adottsága. A mostani beruházással olyan technológiai fejlesztéseket hajtanak végre, amelyek nyomán a legversenyképesebb, legjobb minőségű termékeket tudják előállítani. Papp László, Debrecen polgármestere elmondta, az élelmiszeripar Debrecen stratégiai ágazatai közé tartozott régebben, a rendszerváltást követő években azonban válságba került a tejágazat, de komoly összefogással sikerült megmenteni. Nagyon fontos a városnak a „válságtűrő”, magas hozzáadott értékű termékek előállítása – jelentette ki.
Az Alföldi Tej Kft.-t 2003-ban alapította 23 tejtermelő, azóta dinamikusan fejlődött, 102-re emelkedett a taglétszáma. Közülük 30 százalék egyéni vállalkozó és kistermelő, a többi társas vállalkozás, amelyek több mint 5000 munkavállalót foglalkoztatnak. A nyilvános cégadatok szerint az Alföldi Tej Kft. 2015-ben 42,9 milliárd forint értékesítési árbevételt és 216 millió forint adózott eredményt ért el, míg egy évvel korábban 40,1 milliárd forint árbevételt és 405 millió forint eredményt könyvelhetett el. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink