Mindenki jól jár

Szerző: trademagazin Dátum: 2010. 04. 27. 08:00

Környezetünk védelme, megőrzése gyermekeink számára – e gondolatot szerencsére mind több ember érzi magáénak.Némi intelligenciával az is megérthető, hogy egy vállalkozás ilyen elveknek megfelelő vezetése nem feltétlenül kerül pénzbe, sőt, sokszor kézzelfogható haszonnal is jár.
Tudati szintünk emelkedésére épít az ÖKO-Pannon Kft. és a Raiker Kft. Üvegfutár elnevezésű programja is. A szelektív üveggyűjtést a fővárosi vendéglátásban megoldani kívánó projektről szervezett márciusi sajtótájékoztatón Viszkei György, az ÖKO-Pannon ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a tavalyi évben forgalomba került üveg csomagolóanyagoknak mindössze 28 százalékát sikerült feldolgozásra visszagyűjteni, holott az EU-előirányzat szerint 2012-ig el kellene érni a 68 százalékos átlagot. A cég ezért többek között a vendéglátóipar felé fordult, hogy az ott keletkezett hulladék ne a lerakókba kerüljön.
Kezdeményezésükben jó partnerre leltek a Raiker ital-nagykereskedésben, akik a programhoz csatlakozott éttermekből termékeik kiszállításakor elviszik az összegyűjtött üveghulladékot az erre a célra – a hely igényének megfelelő mennyiségben – átadott és folyamatosan cserélt kukákban. A fél éve működő programhoz március közepéig 222 étterem csatlakozott, eddig megközelítőleg 90 tonna üveget gyűjtöttek össze és adtak tovább hasznosításra.
Jelenleg havi 20 tonnát gyűjtenek, ami a Raiker rendelkezésre álló számos teherautója közül jelenleg még egynek sem köti le a teljes kapacitását. Mindemellett a projektben komoly fejlődési lehetőségek rejlenek, hiszen csak a Raiker vendéglátós partnereinek száma közel tízszerese az eddig az Üvegfutár programhoz kapcsolódó vendéglátóhelyekének. A vendéglátóktól nem kérnek ellenszolgáltatást, bevételük az üvegeket újrahasznosító cégtől származik. Zentál Zoltán, a kft kereskedelmi vezetője szerint tapasztalataikat más italforgalmazók is hasznosítani tudják majd.

Kapcsolódó cikkeink