Minden megváltozik – Amszterdami tudósítás az Anuga sajtótájékoztatójáról

Dátum: 2019. 08. 08. 07:08

Egyre inkább ötletszerűen döntik el fogyasztók, hogy mikor mennek élelmiszerboltba; otthon valami elfogyott és pótolják. Emiatt csökken a heti nagy beszerzések szerepe. Ráadásul másként étkeznek, főznek. Mindezek mögött az áll, hogy különböző technológiák folyton változnak. Ezekkel és más mai, illetve jövőbeli trendekkel ismerkedhetnek meg a kölni Anuga látogatói idén októberben.

A Trade magazin munkatársát is meghívták a világ idei legnagyobb élelmiszervásáráról tartott európai sajtótájékoztatóra, az amszterdami vásárcsarnok konferenciatermébe június elején.

Chris Sanderson
vezérigazgató
The Future Laboratory

A fentebb említett néhány trenddel kezdte nyitó előadását Chris Sanderson, a londoni The Future Laboratory kutatóközpont egyik alapítója és CEO-ja. Hangsúlyozta, hogy „a változások üteme tovább gyorsul, amint közeledünk a huszonegyedik század második negyedéhez.” Ízelítő gyanánt idézett néhány piackutatásokkal feltárt információt.

A német és a holland fogyasztók 84, illetve 85 százaléka nem bízik az élelmiszerek címkéin látható információkban. Az Egyesült Királyságban a felnőttek 60 százaléka szerint az élelmiszerek csomagolásán könnyebben felismerhetően kellene feltüntetni a cukor mennyiségét szénsavas üdítőitalokban. Nyugat-Európában a legutóbbi tíz év során az elhízott emberek aránya 15 százalékkal emelkedett, ami összefügg azzal, hogy gyakrabban étkeznek vendéglátóhelyen.

Főzés gyorsan és kényelmesen

Következtetése: „Tekintettel az említett tényekre, a márkáknak célszerű felkészülniük az új fogyasztókra, akik elhagyják a hagyományos étkezési szokásokat. Gyártóknak érdemes kialakítaniuk olyan pozíciót, hogy kielégíthessék a fogyasztók evéssel kapcsolatos igényét egészségre és kényelemre, étrendjük és szokásaik megváltozása mellett pedig az új konyafelszerelésekre.

Kiemelten ajánlja a piaci szereplők figyelmébe, hogy a fogyasztók egyre inkább igénylik a szó szoros értelmében vett kapcsolatot élelmiszer és egészségmegőrzés között.

Egyre több okos konyhai készülék és szerszám jelenik meg az otthonokban, és az eszközök következő generációja már egyesíti a gyorsaságot a kényelemmel. A modern konyhafelszerelésnek köszönhetően kevesebb élelmiszert pazarolnak el. Ennek jelentőségét az támasztja alá, hogy jelenleg az Európai Unióban egy év alatt kárba megy 88 millió tonna élelmiszer, aminek 53 százalékát háztartások okozzák.

Étkezésről érdekesen és érthetően

Mindezek alapján Chris Sanderson ajánl néhány hasznos szempontot az élelmiszerek gyártásával, kereskedelmével és fogyasztásával kapcsolatos kommunikációhoz. Elsőként arra hívja fel a figyelmet, hogy a fogyasztók többsége az egészséget, ennivalót és táplálkozást érintő szövegeket általában nehezen érti vagy bonyolultnak tartja. Ezért ajánlja, hogy a médiában inkább érdemes a fogyasztókat tájékoztatni az újdonságokról; megértésük érdekében pedig inkább belemenni olyan részletekbe, mint íz, kényelem és az egészség megőrzéséhez kapcsolódó tényezők.

Szerinte célszerű funkcionális előnyöket az érzékelés leírásával ismertetni. Sorban egymás után az íz, érzékelési tapasztalatok és az elfogyasztás előnyeinek szempontjából. Így az olvasókban érdeklődés ébred az összetevők felfedezése és egy új, különleges élmény iránt.

Biztat arra, hogy egy szöveg inkább az összetevők és egy termék valódi értékeit mutassa be; annak érdekében, hogy a fogyasztó különböző szempontokat alaposan mérlegelhessen, amikor kiválaszt egy terméket.

Véleménye szerint jó lenne megszabadulni a szénhidrátok körüli mítoszoktól, hogy élelmiszereknek inkább olyan pozitív összetevőjét lássák bennük, ami jólesik. Érdemes tájékoztatni a fogyasztókat a technológia előnyeiről. A mesterséges intelligencia által irányított főzni képes eszközöktől szakácskönyvek használatáig a technológia képes növelni a hatékonyságot, és csökkenteni vagy megszüntetni azt, hogy élelmiszer kárba menjen.

Bajai Ernő

Kapcsolódó cikkeink