Minden márka fellép a korpa ellen

Szerző: trademagazin Dátum: 2010. 09. 22. 08:00

Növekedett a hajápoláspiac Magyarországon. A prémium árszegmens stabil, a középáras termékkörbe több gyártó vezetett be újdonságokat. A kozmetikai piac más területéről is léptek be márkák ebbe a kategóriába. A korpásodás elleni változatok a legkeresettebbek.A teljes hajápoláspiac értékben növekedett a tavalyi év hasonló időszakához képest, azonban volumenben visszaesés figyelhető meg. A legnagyobb piacrészt még mindig a korpás hajra való termékek képviselik, utána a száraz hajra és a festett hajra készült termékek következnek. Jelentős növekedés tapasztalható a dúsító termékek eladása terén. Ha értékben vizsgáljuk a piaci eloszlást, akkor mind a sampon, a balzsam és az ápolók piaca is növekedni tudott, azonban ez az eladások mennyiségi csökkenésével járt együtt.

A fogyasztási szokásokra jellemző, hogy a vásárlók nagy része még mindig leginkább a sampont tartja alapvető terméknek a haj tisztán tartására, ápolására.
– A hajápolás-kategórián belül is nagy figyelmet szentelünk a fogyasztók edukálására, hiszen a termékek kihelyezésével is próbáljuk rávezetni a vásárlókat, hogy egyes termékcsaládoknak milyen elérhető samponjai, ápolói vannak, és ezeket milyen sorrendben javasolt használni – nyilatkozza Rozgonyi Petra, a L’Oréal Magyarország Kft. kategóriamenedzsment gyakornoka.

A kozmetikai hajápolási piacon továbbra is a prémium termékek a legkeresettebbek, köztük is a korpásodás elleni samponok, amelyek vezető márkája a Head&Shoulders.
– A prémium hajápolási szegmens jelenleg erős, stabil. Új termékvariánsok bevezetésével tartjuk mozgásban ezt a piacot, mivel fogyasztóink és kereskedelmi partnereink számára is fontosak a termékújítások – mondja Karancsi Zsolt, a Procter&Gamble vállalati kapcsolatok menedzsere.

A középső árkategóriában számos gyártó új termékeket vezet be, mert a gazdasági válságra reagálva ebben a szegmensben látják piaci részesedésük növelésének lehetőségét. A saját márkás termékek is erősödnek.
A fogyasztói elvárások változását, az otthoni hajápolás menetét, a termékválasztás szempontjait elemezte mélyrehatóan a Beiersdorf.
– Vállalatunk 2009 során termékhasználati kutatásokkal vizsgálta a hajápolásra vonatkozó fogyasztói szokásokat, amelynek eredményeit 2010-ben, termékbevezetései és aktivitásai szervezésénél messzemenően figyelembe vett – emeli ki Jáger Melinda, a Beiersdorf trade marketing menedzsere.

Több márka osztozik a hajpiacon

A közelmúltban 2 márkával bővült a magyar hajápoláspiac. Az egyik belépő még a tavalyi évben a Henkel Syoss márkája volt. A professzionális megoldásokat otthon is biztosító termékcsalád média- és eladáshelyi kampánya az idei évben nagy erőkkel folytatódott. A 2010-es új belépő pedig a L’Oréal, aki a Garnier márkán belül a Garnier Natural samponokat és balzsamokat tartalmazó termékcsaláddal lepte meg a magyar vásárlókat. Teljes körű kínálatában férfi sampon is található.

A vállalat piaci növekedéséhez egyrészt ez az új bevezetés járult hozzá addicionálisan, másrészt az Elséve márkán belül végrehajtott választékbővítés játszott kulcsszerepet: korpás hajra való termékekkel bővült ugyanis a márka. A tavalyi év vége óta pedig károsodott hajra kínál új lehetőséget az Elséve Újrafeltöltő termékcsalád, amely öt problémára – elvékonyodott, gyenge, fakó, durva tapintású és töredezett végű haj – nyújt megoldást sampon, balzsam, hajpakolás, balzsam spray és éjszakai ápoló formájában.

A Fructis márkán belül is a korpás szegmens kiterjesztésére került sor 2009 év végén, majd 2010 során főleg csomagolásában és összetevőiben újították meg a márkát. Az év további részében is aktív médiajelenlétet tervez a L’Oréal mind a három márkájával.

Védelem és ápolás

– Érdekes, hogy hazánkban a hölgyek 77 százaléka azt állítja, hogy nem korpásodik a haja, ugyanakkor a legismertebb és leggyakrabban vásárolt samponmárka pont a korpásodás ellen hat – jegyzi meg a termékhasználati kutatás egyik tanulságát Jáger Melinda. Ebből a tényből arra következtettek a Beiersdorf szakemberei, hogy valószínűleg a megelőzés miatt döntenek így a magyar nők.
A tünetek megszüntetéséhez nyújt hatékony segítséget az új összetételű Nivea Liquid Clear System korpásodás elleni termékcsalád. A júliusban bevezetett termékeket tv-reklám, print hirdetések, mintaszórás, PR-megjelenés, internetes és eladáshelyi kommunikációs anyagok népszerűsítik. A fogyasztók bizalmát pénzvisszafizetési garancia felajánlásával erősítik.

Fiatalokra turbózva

A Procter&Gamble 2010 májusában vezette be a Pantene Nature Fusion termékcsaládot, amely természetes eredetű összetevőket kombinál a Pantene Pro-V tudományos hátterével. A termék láthatóan erőssé és puhává varázsolja a gyenge, vékony szálú hajat.

A Procter&Gamble legutóbbi marketingaktivitása a Herbal Essences márkához kapcsolódott, a Viva TV egyik műsorának szponzorálásával. A műsorhoz kapcsolódott egy microsite is, amely jelentős számú látogatót vonzott.
– Érdekes volt látnunk azt, hogy a fiatalok azonos időben képesek befogadni a netről és a tv-ből érkező információkat. Ezt a műsor adásidejében tapasztalt látogatószám erőteljes növekedése bizonyította – mondja Karancsi Zsolt.

Az izgalmas csomagolás, a fiatalok nyelvén fogalmazott megnevezések –Turbózd fel! Csilli-Villi, Hidrat-álom, Színpompa, Ne törj le! – igazi egyedi színt visznek a kategóriába és a polcokra is. A kapcsolódó honlapon kvíz kitöltésével segítenek kiválasztani, hogy kihez melyik kollekció illik. A különböző frizurák virtuális kipróbálására is lehetőséget kínál, és önismereti játékokat is tartalmaz ez az internetes oldal.

Kapcsolódó cikkeink