Minden eddiginél több forrás jut turisztikai fejlesztésekre

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2017. 03. 14. 10:30

Minden eddiginél több forrás áll rendelkezésre a kiemelt turisztikai térségek fejlesztésére 2020-ig, a már elfogadott kormánydöntés szerint a Balatonnál 367 milliárd forint, Sopron és térségében 60 milliárd forint, a Felső-Tisza vidékén 100 milliárd forint értékben valósulnak meg fejlesztések – mondta Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója háttérbeszélgetésen kedden Budapesten.

balaton

Hozzátette, hogy további kiemelt turisztikai térségek létrehozására tesznek javaslatot, közöttük szerepel a Dunakanyar is. A területi operatív programban (TOP) turisztikai fejlesztésekre ebben az uniós ciklusban további 102 milliárd forint áll rendelkezésre. A turizmus a GDP közel 10 százalékát adja, és mintegy 350 ezer embernek ad munkát, minden egyes fejlesztés a térségekben jelentős számú új munkahelyet teremt – húzta alá.
Guller Zoltán elmondta: a turisztikai térségek fejlesztésében egyre hangsúlyosabb szerepet kap a desztináció alapú szemlélet, ami azt jelenti, hogy egyes kiemelt úti célokon élménypontokat alakítanak ki. Nem több turistára van szükség, hanem a meglévő turisták több költésére és hosszabb tartózkodására, ezért fejlesztenek újabb attrakciókat, turisztikai látványosságot egy-egy kiemelt helyszínen.
A kiemelt térségek saját márkával rendelkeznek majd a tervek szerint, ahol a turisztikai ügynökség térségi szervezete fogja majd össze a marketing és reklámtevékenységet.
Az ügynökség megszüntetné a túlzott főváros centrikusságot is. Három nagy attrakciós park megvalósítására látnak lehetőséget az országban, a főváros környékén, a keleti országrészben, és a nyugati országrészben a Balaton környékén.
Példaként említette, hogy mintegy 17 milliárd forint áll rendelkezésre a Balatoni fejlesztésre, a legjobb ötletet fogják megvalósítani, ami hosszú távon fenntartható. Tájékoztatása szerint már megvalósítás előtt áll számos fejlesztés a Balatonnál, 56 strand idén nyárra megújul, egy strandon átlagosan 20-60 millió forintot fordítanak a szolgáltatások színvonalának emelésére. A hosszú távú tervek között szerepel az is, hogy csak elektromos motorral felszerelt hajók közlekedhessenek a tavon.
Kérdésre válaszolva elmondta, hogy a szállásközvetítő Airbnb részben nem tisztességes versenyt generál, ami adózási problémák mellett biztonsági problémákat is felvet. A helyzetet kezelni kell, az idegenforgalmi adó kötelező befizetése a minimum lenne – mondta. A turisztikai ügynökég ősszel tesz javaslatot a kormánynak a témában. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink