Minden, amit tudni akarsz a katások márciusi adómentességéről

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2021. 03. 26. 11:18

Egész pontosan mely katás vállalkozók mentesülnek a márciusi katafizetés alól? Ezek után mikor és mit kell utalni? És jár-e extra teendővel a márciusi adómentesség? Újabb kérdésekre válaszol az Index, ezúttal a katás vállalkozások márciusra vonatkozó adómentességével kapcsolatban.

A katás vállalkozók márciusban mentesülnek az adófizetés alól – emelte ki a március 11-i kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter. (Az erről szóló kormányrendelet addigra már napokkal korábban megjelent.) Ugyanakkor fontos megemlíteni, hogy az aktuális gazdaságvédelmi intézkedések részeként nem minden katás kisadózóra vonatkozik az említett engedmény. Leginkább azért, mert a kormányzati kommunikáció szerint ezúttal is elsősorban az aktuális lezárások által leginkább sújtott vállalkozói réteget, főként a szolgáltatói szektor képviselőit szeretnék anyagilag támogatni.

Márciusban minden katás vállalkozó mentesül az adófizetés alól?

Nem.

Csak azokat szabadítják fel a márciusi kata fizetése alól, akik az úgynevezett mentesített tevékenységek valamelyikét űzik.

Ugyanúgy fontos kritérium, hogy a mentesített vállalkozásoknak már februárban katásnak kellett lenniük. Illetve ennek a bizonyos mentesített tevékenységnek már februárban a kisadózó vállalkozás tevékenységi körébe kellett tartoznia.

Ami viszont jó hír lehet az érintett katásoknak, hogy azoknál, akik megfelelnek az említett kritériumoknak, márciusra a főállású és nem főállású katások adóját is ugyanúgy elengedik.

Kik tartoznak az érintettek közé, akiknek katásként márciusban nem kell adót fizetniük?

Az érintettek listáján összesen 56 vállalkozói tevékenységet sorolnak fel, TEÁOR-számmal együtt, elsősorban a kereskedelmi, szolgáltató, turisztikai szektorból, valamint a vendéglátás világából. A teljes listát a NAV honlapján lehet megtekinteni, az Index most a teljesség igénye nélkül sorol fel néhányat példának:

éttermi, mozgó vendéglátás (TEÁOR 5610);
előadó-művészet (TEÁOR 9001);
testedzési szolgáltatás (TEÁOR 9313);
utazásszervezés (TEÁOR 7912);
bútor, világítási eszköz, egyéb háztartási cikk kiskereskedelme (TEÁOR 4759);
könyv-kiskereskedelem (TEÁOR 4761);
papír-, írószer-, irodaszer- és nyomtatvány-kiskereskedelem (TEÁOR 476203);
virág-, koszorú- és dísznövény-kiskereskedelem (TEÁOR 477601);
járművezetés-oktatás (TEÁOR 8553);
fodrászat, szépségápolás (TEÁOR 9602).
Akit érint, annak egész pontosan mit jelent a katások márciusi adókedvezménye?

Miután a katát mindig utólagosan kell teljesíteni, a márciusi adót legkésőbb április 12-ig kellene befizetni. Ez az, amit most elengednek a katás vállalkozók egy részének. Ezzel az érintettek megspórolnak havi 50 ezer forintot, vagy ha önként a magasabb összegű katát választották, akkor 75 ezer forintot.

Viszont a februári katát, ami legkésőbb március 12-én volt esedékes, még be kellett fizetni.

Kell-e bármit tennem érintettként? Vagy hivatalból, automatikusan jár a március havi adóelengedés?

Ilyenkor semmit sem kell külön kérvényezni, a kedvezményt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) e nélkül megállapítja – írja hivatalos oldalán az adóhivatal.

A NAV automatikusan törli az adófolyószámláról a márciusi adót.

Csak az mentesül márciusban a kata fizetése alól, akinek a fő tevékenysége minősül most mentesített tevékenységnek?

Nem.

Ha a vállalkozásom bármely tevékenysége ott szerepel a mentesített tevékenységek listáján, már nem kell befizetnem a katát. Vagyis a mentességhez elég annyi, hogy az egyik tevékenységi köröm a mentesített tevékenységek egyike legyen.

Az nem számít, hogy a másik, most nem mentesített tevékenységemet űzöm-e időközben, és származik-e belőle bevételem. Ezt vagy ezeket továbbra is ugyanúgy, nyugodtan végezhetem.

Az egyelőre egyhavi adómentesség egyáltalán nem jelenti a vállalkozás szüneteltetését. Legalábbis papíron biztosan nem.

A márciusi adómentességtől változik-e a bevételi határ, az éves kata kerete?

A jelenlegi NAV-állásfoglalások szerint e téren nincs változás. Amennyiben a katás vállalkozás az év folyamán végig működik, a katakeret ugyanúgy 12 millió forint.

Ha katásként élek a mentesség lehetőségével, megmarad-e a biztosításom, vagy kell fizetnem az egészségügyi szolgáltatási járulékot?

A márciusra vonatkozó egy hónapos adómentesség nem érinti a társadalombiztosítási ellátásokat, nem kell befizetni a havi 8 ezer forintnyi egészségügyi szolgáltatási járulékot.

A BIZTOSÍTÁS MEGMARAD, AMELLYEL A KATÁS VÁLLALKOZÓ UGYANÚGY TOVÁBBRA IS IGÉNYBE VEHETI A KÖZFINANSZÍROZOTT EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLTATÁSOKAT.

A kormányrendelet itt egész pontosan úgy fogalmaz, hogy

az adófizetési kötelezettség alóli mentesülés nem befolyásolja a társadalombiztosítási és munkaerőpiaci ellátásokra való jogosultságot és az ellátások összegét.

Mit tegyek abban az esetben, ha nem vagyok rajta a listán, vagyis most (sem) részesülhetek az adómentességből, és várhatóan egy ideig nem is lesz bevételem?

Egyes számú lehetőségként érdemes lehet elgondolkodni a vállalkozás szüneteltetésén.

Szüneteltetni minimum egy hónapig és legfeljebb két évig lehet. Két év után a vállalkozás automatikusan megszűnik, amennyiben nem jelentjük be a tevékenység újrakezdését.

A vállalkozás szüneteltetése mindig a bejelentést követő naptól él. Azaz, ha például egy hónap múlva, április 22-én úgy döntök, hogy szüneteltetem, akkor április 23-tól fog szünetelni a katás vállalkozásom. Ekkor azonban az áprilisra vonatkozó katát még be kell fizetni legkésőbb május 12-ig.

Ekkor, bizonyos feltételek mellett, valamint egységnyi ügyintézés után még álláskeresési járadékra is szerezhetünk jogosultságot. Itt továbbra is lényegi feltétel, hogy ekkor, mielőtt álláskeresővé váltam, az előtte lévő három évben legalább 360 napnyi jogosultsági idővel rendelkezzek. További hasznos információt a kormányhivatalok honlapján találnak az érintettek.

Harmadik lehetőségként a vállalkozás szüneteltetése helyett fizetési könnyítés is kezdeményezhető az adóhatóságnál. A FAM01-es nyomtatvány kitöltésével, szintén bizonyos feltételek mellett, kérhetünk adófizetési halasztást, illetve részletfizetést. Erről a NAV honlapján lehet részletesen tájékozódni. (index, Hercsel Adél)

Kapcsolódó cikkeink