Mesterséges intelligencia és statisztikai adatvagyon: stratégiai megbeszélést tartott a KSH és a NAVÜ
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) vendége volt Dr. Palkovics László, a mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztos, akit Dr. Kincses Áron, a KSH elnöke és Kruchina Vince, a Nemzeti Adatvagyon Ügynökség (NAVÜ) ügyvezetője fogadott. A 2025. március 18-án lezajlott megbeszélés célja az volt, hogy áttekintsék a KSH és a NAVÜ mesterséges intelligenciára (MI) vonatkozó koncepcióját, valamint az MI alkalmazásának lehetőségeit a tényeken alapuló államigazgatási döntéshozatalban – írja a Pénzcentrum.
MI-stratégia és európai szabályozás
A találkozó középpontjában a hazai MI-stratégia, valamint a KSH és a NAVÜ mesterséges intelligenciával kapcsolatos tervei álltak, különös tekintettel az Európai Unió 2024/1689-es számú rendeletére (AI Act) és annak hazai jogharmonizációjára. Az AI Act előírásai alapvetően meghatározzák az MI-fejlesztések és alkalmazások kereteit Európában, ezért kulcsfontosságú, hogy Magyarország a jogszabályi megfelelés mellett hatékonyan kiaknázza az MI nyújtotta lehetőségeket.
Adatalapú döntéshozatal és technológiai innováció
A korszerű adatkezelési és elemzési megoldások alkalmazása elengedhetetlen a tényeken alapuló, megalapozott döntéshozatalhoz. A KSH Magyarország legnagyobb adatvagyon-kezelőjeként kiemelt figyelmet fordít a digitalizációra és a technológiai innovációkra annak érdekében, hogy pontos és időszerű statisztikai adatokkal segítse a döntéshozókat. Az MI és a gépi tanulás alkalmazása új dimenziókat nyithat a statisztikai elemzések terén, lehetővé téve a nagy, heterogén adathalmazok gyorsabb és pontosabb feldolgozását.
Nemzeti szintű koordináció az MI fejlesztésében
A résztvevők egyetértettek abban, hogy az MI-alapú megoldások és az adatelemzés területén átfogó, nemzeti szintű koordinációra van szükség. Ennek célja, hogy a rendelkezésre álló adatvagyon minél hatékonyabban hasznosuljon, és Magyarország a lehető legjobban aknázhassa ki az új technológiák nyújtotta előnyöket. A találkozó hangsúlyozta az MI-ben rejlő potenciált a gazdaság, az államigazgatás és a tudományos szféra számára, valamint a fejlesztések stratégiai szintű összehangolásának fontosságát.
A KSH és a NAVÜ elkötelezett a mesterséges intelligencia és az adatelemzés fejlesztése mellett, amely hosszú távon jelentős előnyöket biztosíthat Magyarország versenyképessége és innovációs képessége szempontjából.
Kapcsolódó cikkeink
A Samsung legújabb eszközei extrém munkakörnyezetekre tervezve, fejlett AI-funkciókkal és vállalati biztonsági megoldásokkal
A Samsung új szintre emeli a mobil munkavégzést: 2025 áprilisában…
Tovább olvasom >Komoly áremelkedéssel várja a húsvétot a tojás és a torma
Az AKI PÁIR adatai szerint Magyarországon a ketreces tartásból származó…
Tovább olvasom >Csökkent a vágósertés termelői ára
A KSH adatai szerint Magyarország élősertés-kivitele 5,9 százalékkal 2,9 ezer…
Tovább olvasom >További cikkeink
A gazdálkodókban bíznak a legjobban
Az EIT Food Consumer Observatory legfrissebb, 2024-es Food Trust Reportja…
Tovább olvasom >Coccolino Wonder Wash mosógél
A Coccolino Wonder Wash megoldást kínál a felgyorsult mindennapokra: az…
Tovább olvasom >BMI: mérsékelt bővülés februárban
A 2024. évi tavaszi időszak mérsékelt bővülését követően június óta tartós…
Tovább olvasom >