Mérséklődött a hazai kkv-k optimizmusa

Szerző: Tisza Andrea Dátum: 2018. 11. 20. 11:59

A hazai mikro-, kis- és középvállalkozások egy évre előremutató várakozásait jelző K&H kkv. bizalmi index értéke a harmadik negyedévben 10 pontot csökkent, így jelenleg 7 ponton áll.

– A vállalkozások – a jelentősnek mondható 10 pontos csökkenés ellenére – továbbra is bizakodva tekintenek az előttük álló egy évre, hiszen az index egy kisebb kilengést leszámítva közel két éve a pozitív tartományban van. A mostani változás hátterében inkább az áll, hogy az előző negyedévben a választásokat rendszerint követő felfokozott hangulat visszakorrigált egy reálisabb szintre – mondta el Kovács Viktor Zoltán, a K&H kkv. marketing főosztály vezetője. – Jelenleg a cégek gazdasági helyzetét meghatározó tényezők közül a közterhek és a vállalati hitelkamatok várt változásának megítélése romlott, valamint a vállalkozások egy jelentős része szerint az elmúlt hónapok gazdasági intézkedései inkább negatívan hatottak versenyképességükre – tette hozzá Kovács Viktor Zoltán.

 

 

Továbbra is a középvállalkozások bizalma a legmagasabb, de több mint felére, 36-ról 15 pontra zuhant. A kisvállalkozásoknál 18 pontos visszaesés történt, így hangulatuk jelenleg 4 ponton áll, miközben a mikrovállalkozások bizalma 9-ről 8 pontra mérséklődött, azaz gyakorlatilag nem változott.

Az ágazatok közül továbbra is az ipari cégek a legbizakodóbbak, annak ellenére, hogy 38-ról 26 pontra mérséklődött bizalmuk. Tőlük nem sokkal lemaradva a kereskedelmi cégek vannak, nekik gyakorlatilag nem változott az előző negyedévhez képest a hangulatuk (21 pont). A szolgáltató és a mezőgazdasági szektor viszont ennél jóval szerényebben látja a következő egy évet (4 és 1 pont), utóbbinál ráadásul 20 pontos visszaesés történt.

Kapcsolódó cikkeink