Mentősöktől a gyermekotthonig – több száz tescós segített országszerte

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2020. 05. 20. 11:19

Az elmúlt hónapokban a Tesco munkatársai nemcsak a frontvonalban álltak helyt, de segítettek az időseknek, a rászorulóknak, és támogatták az egészségügyben dolgozókat is. Számos budapesti és vidéki áruház indított önálló kezdeményezéseket a környéken élők támogatására. Így volt, ahol tescós élelmiszerekből főztek a közfeladatot ellátóknak, máshol azoknak állítottak össze adománycsomagokat, akik munka nélkül maradtak, és akadt olyan település is, ahol az áruházvezető személyesen vitte házhoz a bevásárlást az időseknek. A Tesco emellett központilag is adományoz stratégiai partnerein keresztül, legutóbb például húsvéti édességeket ajánlott fel jótékony célra több millió forint értékben a nélkülözőknek.

A jelenlegi, megváltozott körülmények között az összefogás és a rászorulók támogatása legalább annyira fontos, mint az, hogy vigyázzunk egymásra és magunkra. A Tesco régóta támogatja az áruházai környékén élő közösségeket, a kollégák pedig napi munkájukon felül is rengeteget tesznek azért, hogy segítsék azokat, akiknek most a leginkább szükségük van rá. Önálló kezdeményezéseik révén több településen a helyi mentőállomások vagy kórházak extra tisztítószert, üdítőt és friss gyümölcsöt kaptak, de a Fogarasi úti Tesco Extra áruház például külön pénztárt nyitott, és segített a vásárlás összekészítésében a Vakok Állami Intézete munkatársainak, akik a látogatási és intézményelhagyási tilalom miatt az épületben készletek nélkül rekedt 60 fiatalnak vásároltak be.

„A Tescónál hisszük, hogy minden apró figyelmesség számít. Éppen ezek azok a cselekedetek, amelyek ebben a nehéz időszakban rengeteget jelentettek a helyben élőknek, illetve dolgozóknak. Áruházaink saját támogatási kerettel rendelkeznek, amivel a helyi jó ügyeket támogathatják, de rájuk van bízva, hogy ezt hogyan használják fel. Rendkívül büszke vagyok kollégáimra, akik időt és energiát nem kímélve kitalálták és megvalósították ezeket a jótékony ötleteket, és maguk is sokat tettek azért, hogy minél jobban vigyázzunk egymásra. Lelkesedésüket, munkájukat ezúton is köszönöm!” – mondta el Hevesi Nóra, a Tesco Magyarország kommunikációs vezetője.

Több áruház a Magyar Vöröskereszt helyi szervezetein vagy az önkormányzatokon keresztül támogatta adományokkal – többek között tartós élelmiszerrel vagy tisztálkodási csomagokkal – a rászorulókat. Országszerte pedig 24 település hajléktalan- és átmeneti szállói, valamint gyermekotthonok és kórházak kaptak tévéadományt. A Tesco munkatársai éppúgy támogatták szükséges élelmiszerekkel vagy tisztítószerekkel azokat, aki elvesztették munkájukat, mint a helyi egészségügyi intézmények dolgozóit. Ezenkívül a segítségnyújtás egyedi formái sem voltak szokatlanok: Szekszárdon tescós önkéntesek főztek minden hétvégén a közfeladatot ellátóknak áruházi termékeket felhasználva, míg a szegedi Annakút expressz boltvezetője minden nap házhoz vitte a bevásárlást a közelben élő időseknek.

„Mindezek mellett, a megváltozott körülmények ellenére is működtetjük napi élelmiszermentő programunkat, melynek keretében a Magyar Élelmiszerbank partnerszervezetein keresztül az áruházak környékén élő rászorulókat látjuk el élelmiszerrel. Munkatársaink kitartó és fáradhatatlan munkájának köszönhetően már áruházaink 90 százaléka vesz részt az élelmiszermentésben. A közelmúltban ezt egészítettük ki egy 42 millió forint értékű egyszeri termékadománnyal, amellyel az Élelmiszerbank és a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet munkáját támogattuk, valamint több millió forint értékű húsvéti édesség felajánlásával, amely szintén nehéz helyzetbe került családokhoz jut el” – tette hozzá Hevesi Nóra.

További részletek a Tesco közösségi támogatásairól: https://entescom.hu/hirek/

 

 

Kapcsolódó cikkeink