Mennyit költenek a fiatalok a fesztiválokon?

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2022. 10. 10. 10:06

Mi számít jó fesztiválnak? Melyek Magyarország top fesztiváljai az egyetemisták szerint? Mennyi lenne egy sör megfelelő ára a fesztiválokon? Ezekre és ehhez hasonló kérdésekre keresték a választ a BME Egyetemi Napok Fesztiválkutatásában, amelynek célközönsége a magyarországi felsőoktatásban résztvevő hallgatók voltak.

A fiatalok több mint fele szülői forrásból jár fesztiválozni, évente jellemzően 1-2 alkalommal, melyeken egyenként átlagosan 39 312 forintot költenek el – derült ki a kutatásból. A kérdőívre adott több ezer válasz alapján elmondható, hogy a hangulatot és a zenei kínálatot tartják legfontosabbnak egy fesztiválon. Ami a fogyasztási szokásokat illeti, az ásványvíz után a többség tömény italokat, majd bort vagy fröccsöt és sört fogyaszt. Utóbbi árát a válaszadók zöme 400-500 forint közé árazná be.

Mivel a közel háromezer válaszadó nagy része egyetemista, forrásaik több mint fele a szülőktől származik, és bár viszonylag nagy volt a szórás, a legtöbben 50 és 100 ezer forint közötti összegből gazdálkodnak havonta úgy, hogy szórakozásra ebből 31 624 forintot költenek átlagban ez idő alatt.

A válaszadók közel kétharmada a fesztivált megelőzően otthon vagy a barátoknál fogyaszt alkoholt „alapozásként”, és a fiataloknak csak kevesebb mint a fele vásárol alkoholos italokat a fesztivál területén belül is. Az elfogyasztott alkoholos italok mennyiségét a válaszadók 63,1%-a szerint az befolyásolja, mennyiért tudják megvásárolni a fesztiválon az adott italt. //

Kapcsolódó cikkeink