Megvannak az Év fagylaltja 2020 verseny győztesei

Szerző: Ipacs Tamás Dátum: 2020. 07. 08. 07:28

A Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete 2020-ban rendhagyó módon rendezte meg a nagy népszerűségnek örvendő Év Fagylaltja versenyt.

A kézműves kategóriában 43 fagylalt nevezett

A verseny célja idén is a hagyományos jó minőségű kézműves fagylalt népszerűsítése volt, valamint, hogy a magyar cukrászat egyre jobb minőségű fagylaltokat kínáljon vendégei számára, és igényt támasszon a fogyasztóban az egészséges és minőségi, kézműves termékek iránt.
Az eredetileg május végére tervezett esemény fesztivál jelleggel idén nem volt megrendezhető, ezért régiós elődöntők után – ahol kész fagylaltokkal kellett indulni – az Ipartestület székházában tartották meg a döntőt, amikor a tanműhelyben kellett helyben fagyasztaniuk a versenyzőknek.

Az Év Fagylaltja versenyre idén a kézműves kategóriában 43 fagylalt nevezett, mellettük a fagylalt alapanyag gyártók, forgalmazók kategóriájában 19 fagylalt mérette meg magát. Kötelező íz idén sem volt, semmi nem szabott határt a versenyzők kreativitásának.
A döntőbe a kézműves kategóriában 13 fagylalt került, melyeket a versenyzőknek a zsűri jelenlétében kellett elkészíteniük.

A győztesek
„I.” kategória: cukrászdák, kézműves fagylaltozók versenye
Ebben a kategóriában olyan kézműves fagylaltokkal lehetett nevezni, ami természetes alap- és járulékos anyagokkal, tejes fagylaltok esetében főzött alappal, és kizárólag saját készítésű öntetekkel, pasztákkal, díszítésekkel, a hagyományos technológiai sorrendet betartva készülnek.

Aranyérmes és egyben az ÉV FAGYLALTJA vándorkupa győztese: Passió-karamell – Dobó Norbert , Füredi Fagyizó – Balatonfüred

A győztes Dobó Norbert a kupával – Selmeczi László és Erdélyi Balázs, az ipartestület társelnökei között

Ezüstérem: Törökmézes vanília – Dobó Norbert, Füredi Fagyizó – Balatonfüred
Bronzérem: Modena Kincse – Koncz Andrea, Sissi Kézműves Fagyizó – Gödöllő
Bronzérem: Zöldcitrom egy csipetnyi mentával – Somogyi Renáta, Bringatanya Fagyizó, Somogyi Fagylaltműhely, Gyenesdiás

„C” kategória: alapanyaggyártók, forgalmazók versenye
Aranyérem: Ropogós pisztácia sorbet – Gácsi Zoltán (Goodwill Kft. – Nagytarcsa)
Ezüstérem: Yuzu-mangó-karamell – Kálmán Regina (m-Gel Hungary Kft. – Budapest)
Bronzérem: Cseresznyés brownie – Magyar Zoltán (König-Units Kft. – Üllő)

Kapcsolódó cikkeink