Megvannak 2020 Gundel-díjasai!

Szerző: Ipacs Tamás Dátum: 2020. 09. 23. 15:42

A Magyar Vendéglátók Ipartestülete a mai napon – Gundel Károly születésnapján – megtartotta hagyományos Kitüntetési Bizottsági ülését. A szakma idén 7. alkalommal döntött Gundel Károly-díjazott személyéről.
A Kitüntetési Bizottság 19 tagja 15 jelölt közül választotta ki azt a személyt, akit a méltónak talált a „szakma Kossuth-díjára”. A Kitüntetési Bizottság a 2020. évi Gundel Károly-díjat dr. Csizmadia Lászlónak, a BGE KVIK nyugalmazott főigazgatójának és Molnár Attilának, az Arany Kaviár Étterem tulajdonosának ítélte oda. A Gundel-díj idei ünnepélyes átadása a kialakult járványhelyzet miatt elmarad, arra a jövő évben megrendezendő MVI Gálaebéden kerül majd sor.

Dr. Csizmadia László a BGF KVIK nyugalmazott főigazgatója. Jogi végzettsége után megszerezte a szakács, felszolgáló, portás szakmai képesítéseket is. A HungarHotels egri Önelszámoló igazgatói székét váltotta fel 1968-ban a főiskola elődintézményének docensi székéért.

dr. Csizmadia László

Kezdetben a Vendéglátás Szervezése Tanszéken tanszék hallgatóit képezte, majd főiskolai tanárként átvette 1995-ben az Idegenforgalmi Tanszék, valamint a Vendéglátó és Idegenforgalmi Intézet vezetését. Nagy szerepet vállalt a főiskola eurokonform idegenforgalmi tanterveinek kidolgozásában és magyar, német, angol nyelven való bevezetésében, valamint a főiskola nemzetközi kapcsolatainak kiépítésében is. Jelenleg is több társadalmi és szakmai szervezet tagja. A BGE Arany Pecsétgyűrű kitüntetés birtokosa.

Molnár Attila a gasztronómiai megújulás és fejlődés kiemelkedő hazai „nagykövete”, a ’fine dining’ elkötelezett híve. Nagy hangsúlyt fektet a vendéglátást tanuló fiatalok oktatására és karrierjének elindítására. Vendéglátós dinasztia sarja, a Jakabffy-iskola egyik „tagja”.

Molnár Attila

Étterme, az Arany Kaviár 2005 és 2020 között – 3 év kivételével – minden évben elnyerte a Dining Guide „Magyarország Legjobb 10 Étterme” díját. 2001 óta minden évben magáénak mondhatja a „Best of Budapest” „Legjobb Orosz Étterem” titulusát. 2011-ben az étterem tulajdonosai (Nyíri Szásával) megkapták a „Best of Budapest” „Év Éttermesei”-nek járó különdíjat. 2012-ben az MVI tagsága az „Év Vendéglőse” díjat adományozta munkája elismeréseként. Étterme 2007 óta szerepel a Michelin Guide ajánlotta vendéglátóhelyek között. 2019-ben „Az Év borlapja”, 2020-ban „Az év éttermi szervize” díjat kapta a TOP10 Étterem Magyarország Dining Guide-tól. A Gaullt Millau 1 szakács sapka díját 2010, 2011 és 2012-ben is megítélték részükre. Nevéhez fűződik az „Arany Kaviár Gourmet Selection” a magyarországi kaviár, illetve tokhal forgalmazása. Társtulajdonos az Accent Hotel Managementben, tulajdonos, üzletvezető és alapító a MoszkvaTér orosz bisztróban. A Pannon Gasztronómiai Akadémia alapító és elnökségi tagja, a Magyar Bocuse d’Or Akadémia alelnöke, tagja a Magyar Vendéglátók Ipartestületének és a Chaine des Rotisseurs Egyesületnek.

Címkék: , ,

Kapcsolódó cikkeink