Megszünteti az Asda árösszehasonlító programját
Mindösszesen egy év után megszünteti az Asda az Aldi és Lidl árainak követésére vonatkozóan indított kezdeményezését, és ehelyett inkább saját „kedvező árazására” helyezi a hangsúlyt.

Asda
Photograph by Richard Walker for Asda
A brit kiskereskedelmi lánc bejelentette, hogy bár lezárult a 2024 januárjában elindított program, amelynek keretében az Asda kezdetben 287 termék árát hangolta ösze az Aldi és a Lidl által alkalmazott árakkal online és offline, de továbbra is számos akcióval várja vásárlóit.
Az Asda szóvivője a Grocery Gazette-nek elmondta, hogy a vállalat a versenytársak helyett most saját árcsökkentési stratégiájára koncentrál. A kereskedő 2025-öt jelentős árcsökkentésekkel indította, és további kedvezményeket ígér a Rollback kampány keretében.
A döntés egy nagyobb átalakítás része, amelyet Allan Leighton, az új elnök vezet. Az Asda a közeljövőben nagyszabású árcsökkentési kampányt indít, miközben új vezérigazgatót keres és szervezeti átalakításokat hajt végre a piaci versenyben való helytállás érdekében.
Kapcsolódó cikkeink
Tartósan olcsó ártáblát kaptak a Lidl-ben az árrésstoppal érintett termékek
Hétfőtől életbe lépett az árréstop kormányrendelet, amelynek értelmében 30 alapélelmiszer…
Tovább olvasom >A spanyol fogyasztók szerint javult a saját márkák minősége
Egy friss tanulmány szerint tízből nyolc spanyol fogyasztó úgy látja,…
Tovább olvasom >Csökkenti a borcsomagolás mennyiségét az Aldi az Egyesült Királyságban
Az Aldi brit leányvállalata 2024 végéig megszünteti a saját márkás,…
Tovább olvasom >További cikkeink
Az eurózóna gazdaságának növekedése héthavi csúcsra gyorsult márciusban
Hét hónapja a leggyorsabb ütemű volt az euróövezet gazdasági növekedése…
Tovább olvasom >Joy bácsi, a kínai vendéglátós, aki száz étteremmel formálta át Magyarország gasztrotérképét
Cao Cseng Jin, vagy ahogy Szegeden és országszerte sokan ismerik,…
Tovább olvasom >Több mint 500 termék ára csökkent a SPAR-nál
A SPAR és INTERSPAR áruházakban 2025. március 17-től több mint…
Tovább olvasom >