Megszokott ízek, új kiszerelések a vajpiacon

Szerző: trademagazin Dátum: 2012. 08. 25. 10:14

Rendületlenül növekednek a vaj eladásai. Egészséges, jó ízű termékként, a reggelik állandó kellékeként tartják számon a fogyasztók. Az újdonságok egyik része a „még természetesebb, még egészségesebb” jelszóval fogant, más részük a termékkör kezelhetőségét, felhasználhatóságát igyekszik még könnyebbé tenni.

Bár a válság sok kategória fejlődését megakasztotta, a vaj töretlen népszerűségét biztosítja egészséges imázsa és helyettesíthetetlen ízvilága. A vaj tradicionálisan kiemelkedő szerepét a hazai fogyasztásban jól tükrözi a MONA Hungary tavaly nyári felmérése is.

A Montice márka forgalmazója országos reprezentatív mintán végzett abból a célból felmérést, hogy megismerje a hazai iskoláskorú gyermekek és szüleik tejtermékekkel kapcsolatos attitűdjeit, táplálkozási és fogyasztási szokásait. Ebben a válaszadók 59 százaléka jelölte meg a vajat, mint a margarinnál egészségesebbet, ugyanakkor csupán 15 százalékuk nem tudott különbséget tenni közöttük. A tejtermékek fogyasztási gyakoriságát vizsgálva a vaj igen előkelő helyre került. A megkérdezettek 39 százaléka naponta legalább egyszer fogyaszt vajat, 19 százalékuk hetente többször.

– A fogyasztók, felismerve az egészséges táplálkozás ismérveit, továbbra is előnyben részesítik a vajkategóriát – állapítja meg Strasser-Kátai Bernadett, a MONA Hungary tulajdonos-ügyvezetője. –A MONA Hungary Kft. felelős, az egészséges táplálkozás
iránt elkötelezett vállalkozásként a Montice Margaréta Gyűjtés Edukációs Programjában már tavaly is dietetikus szakember segítségével hívta fel a figyelmet a vaj élettani és egészségre gyakorolt pozitív hatásaira.

Terjedő tégelyek

A vajak és vajkrémek piaca egyre színesedik, a nyugat-európai gasztronómiai szokásokhoz illő, kiváló minőségű termékek egyre szélesebb körben találhatóak meg a magyar boltok polcain is.

– Továbbra is azt tapasztaljuk, hogy a magasabb árszínvonalú, kiváló minőségű vajak vásárlói kevésbé árérzékenyek, erősebb a márkahűség, így a fogyasztói bázis viszonylag stabilnak mondható – szögezi le Antalffy Pap Viktória, az importőr Foodnet Kft. brand menedzsere. – Sok fogyasztói visszajelzést kapunk, amelyben a LURPAK-fogyasztók el­mon­dják, hogy a termék íze és minősége miatt ragaszkodnak ehhez a márkához.

A vajak esetében a hazai közízlés egyelőre a megszokott ízt részesíti előnyben.

– Határozottan úgy látjuk, hogy a jól bevált, megszokott, tradicionális ízesítések tudnak igazán érvényesülni és volument elérni az eladásban – mondja Volosinovszki János, a Nádudvari Élelmiszer Kft. ügyvezető igazgatója. – Az egyéb próbálkozások, legyenek bármennyire is találóak, innovatívak, nem igazán érnek el hasonló mennyiséget. Feladatuk inkább a választékbővítés, szortimentnövelés.

A vajkrém, mint fiatalabb kategória, már tágabb teret nyújt az ízesítéseknek.

– Úgy látjuk, hogy a vajkrémtrendek hatnak a margarinkategóriára, szélesedik
a margarinpaletta ezen a téren is – jegyzi meg Strasser-Kátai Bernadett.

Ami viszont kétségtelenül a többi, kenyérre kenhető kategória hatása: a hagyományos fóliacsomagolás mellett egyre több márka jelenik meg tégelyes kiszerelésben is, amely könnyebben tárolható, kezelhető. Ebben a MONA Hungary Kft.-nek is számos újdonsága van, s régebbi ilyen termékeiket folyamatosan újítják a csomagolás terén is.

– A LURPAK fóliás és tégelyes termékeit különböző célra használják a fogyasztók. Míg a fóliás vajat elsősorban sütésre és főzésre, addig a tégelyes, kenhető változatot szendvicsekre, kalácsokra kenik. Emiatt a kétfajta csomagolású LURPAK nem kannibalizálja egymást – állapítja meg Antalffy Pap Viktória.

Még egészségesebben

A MONA Hungary idei vajújdonsága – mint azt már a cégtől megszokhattuk, hitvallásukhoz híven – az egészségtudatos táplálkozás jegyében jelenik meg.

– Mivel egyre többször beszélnek a napi
sómennyiség-bevitel szabályozásának szükségességéről, 2012-ben bevezetjük a magyar gasztronómiai szokásoknak is jobban megfelelő, de egyúttal különlegességet is jelentő tengeri sózott vajat, könnyen kezelhető, innovatív, szép tégelyes kiszerelésben – árulja el Strasser-Kátai Bernadett.

Emellett, figyelembe véve, hogy a diétázók, fogyókúrázni szándékozók a siker érdekében legtöbbször a margarinhoz fordulnak, az ő számukra kínálnak alternatívát a már több éve nagy sikerrel forgalmazott Fasten csökkentett zsírtartalmú vajkészítménnyel, amely a vaj természetességét adva biztosít kellemes gasztronómiai élményt a fogyasztók számára. Máris a termékpaletta alappillére a 82%-os Montice vaj. Ezekkel a termékekkel egyúttal megadják a fogyasztóknak azt a szabadságot is, hogy főzéshez, sütéshez, vagy a család örömére kedvet kapjanak könnyen elkészíthető szendvicskrémek elkészítéséhez.

– Terméktámogatásban a hangsúlyt a fogyasztói, társadalmi edukációra helyezzük, ehhez igazodik minden kommunikációnk – mondja a tulajdonos-ügyvezető. – Ennek szépen megvalósult eredményét láthattuk az idézett fogyasztói felmérésben is, valamint az idén eredményhirdetésre került iskolai edukációs akciónkban, a Montice Margaréta Gyűjtés Edukációs Programban.

Adalékanyag-mentesen

A Nádudvari Élelmiszer Kft. a vajak és vajkrémek vonatkozásában ugyanazt a kategóriát és magas minőséget képviseli, amit az étkezési tehéntúró ebben elért.

– A termékek fejlesztése kapcsán ez joggal állítható, mivel továbbra is csak friss hazai és saját integrációban megtermelt alapanyagból dolgozunk az alaptermékeink esetén (túró, vaj, tejföl),
a továbbfeldolgozott termékeink pedig adalékanyag-mentesek. Mindkét termékcsalád magáénak mondhatja a Magyar Termék Nagydíj-minőséget elismerő címet, az „E-szám mentes” vajkrémcsalád pedig a Kiváló Magyar Élelmiszer védjegyet. A következő lépés a piac meggyőzése, az innovációs eredményeink fogyasztókkal való megismertetése – mondja Volosinovszki János.

Nádudvaron 2012-ben sem áll meg az innovációs munka. Folytatva az eddigi utat, egy újabb továbbfeldolgozott túrókészítménnyel jelenik meg a cég a napokban
a piacon, az E-adalékanyag-mentes krémtúrócsaláddal. Jelenleg ennek a termékcsaládnak dolgozzák ki az eladásösztönző akcióit az év második felére.

A klasszikus vajon túl

A LURPAK vajak a piac felső szegmensébe tartoznak mind minőség, mind ár tekintetében. A márka stabil, minőségorientált, nyitott vevőkört tudva maga mögött, rendszeresen jelentkezik innovációkkal a hazai piacon is.

– A klasszikus vaj mellett megjelentek a kényelmi, kenhető termékek és a light, csökkentett zsírtartalmú LURPAK termék – számol be a közelmúlt újdonságairól Antalffy Pap Viktória. – Külön kiemelném legutóbb bevezetett kenhető Lurpak Lighter termékünket, amelynek piaci szerepe megjelenése óta – csakúgy, mint az egész kenhetővaj-szegmensé – folyamatosan nő.

A LURPAK ismertségének növelésére sajtóhirdetést és fogyasztói nyereményjátékot szerveznek még ebben az évben, szoros együttműködésben Stahl Judittal. Emellett több áruházi árakcióval is igyekeznek minél elérhetőbbé tenni
a LURPAK vajakat. Sz. L.

Kapcsolódó cikkeink