Magazin: megrostálta az idő a citromlémárkákat

Szerző: trademagazin Dátum: 2011. 10. 23. 16:32

Lassan közelednek a hűvösebb hónapok, amikor előtérbe kerül a vitaminpótlás. A teázás egyik kiegészítője, a citromlé is ilyen szezonális termék: a téli hónapokban mintegy 25-30 százalékkal több fogy belőle, mint nyáron. Azonban a termékféleség az évek óta tartó válsághangulat egyik vesztese: piaca öt év alatt mintegy 16 százalékkal csökkent, tudjuk meg Várkonyi Vilmostól, a Maspex Olympos Kft. brand menedzserétől.

– Azonban az elmúlt egy év mennyiségi értékesítése az előző évhez viszonyítva nem változott – emel ki egy biztató jelet a szakember. – A hosszú távú csökkenés mind a kereskedelmi, mind a márkás citromleveket érinti. A piacszűkülés legnagyobb vesztesei a kisebb márkák, az ő eladásaik nagyobb mértékben visszaestek, illetve néhányuk teljesen eltűnt a polcokról. Az Olymposnak viszont sikerült megőriznie 52 százalékos értékbeli, stabil, vezető piaci részesedését.

A piac nagy részét az 1 és 1,5 literes kiszerelések teszik ki. Utóbbiak főként a hipermarket- és diszkonthálózatokban népszerűek, míg az 1 literesnek fele a hazai láncokban fogy el (diszkontokban ez a kiszerelésméret egyáltalán nem kapható). Gyümölcstartalom tekintetében nincs jelentős változás, az 50 százalék alatti gyümölcstartalmú termékek adják az eladásoknak több mint a felét, míg az 50 százalékos termékek a 42 százalékát. A 100 százalék gyümölcstartalmú termékek, amikre csak egy szűk réteg fogékony, továbbra is csekély, alig 1-2 százalékos piacrésszel rendelkeznek.

Őszi árakció az Olympostól

Az Olympos több változatban kapható: a legnépszerűbb a háromféle méretben elérhető, 50 százalékos citromlé. A prémiumminőséget keresők számára kínálják a 100 százalékos gyümölcstartalmú citromlevet 0,3 literes palackban, a minél jobb ár-érték arányt keresőknek pedig egy 40 százalékos terméket, literes kiszerelésben.

– A citromlésűrítmény nagyfokú drágulása az utóbbi 1 évben megemelte a fogyasztói árakat, de most átmenetileg kedvezőbben alakult a világpiaci beszerzési ár. Ezt a kedvezményt átengedjük a fogyasztóknak – jelzi Várkonyi Vilmos. – Így az 1 literes, 50 százalékos Olympos citromlé az őszi szezonban akciós áron lesz kapható, amit a címkén feltüntetett „Szuper ár” felirat is hirdet majd.

A cég eladásösztönző eszközként kizárólag eladáshelyi eszközöket, valamint árakciókat alkalmaz az elkövetkezendő hónapokban, mert így el tudja kerülni a növekvő alapanyagárak azonnali beépülését a fogyasztói árakba.

Limmi: citromlé plusz olajjal

A Maresi Foodbroker Kft. öt éve forgalmazza a Limmi 99,99 százalékos citrom- és lime-levet.

– Az elmúlt egy év is azt mutatja, hogy folyamatosan növekszik a magas minőségű citromlé iránti kereslet. Ebben az is szerepet játszhat, hogy termékeink csak természetes anyagokat tartalmaznak – emeli ki Kuti Krisztina, a cég brand menedzsere. – A terméktulajdonságok túlmutatnak az átlagos citromlé felhasználási területein, így a klasszikus kiskereskedelmi csatornákon kívül a Bols Mixerakadémiával is együttdolgozunk. A termék ugyanis kiváló limonádé- és koktélalap, de hagyományos és gyümölcssalátákhoz, süteményekhez, halételekhez is elsőrangú.

A Limmi egyik különlegessége, hogy citromolaj-kapszulát tartalmaz. A felhasználás során kellemes citromolajat adagol, mely egyedülálló a magyar piacon.

A márka forgalmazója idén nyáron először szervezett az áruházakon kívül is kóstolókat.

– A Római parton és Siófokon két piaggióról limonádéként kóstoltattuk a terméket, nagy sikerrel – idézi fel Kuti Krisztina. – Az áruházi kóstolókat polckártya, padlómatrica emelte ki. Az év hátralévő részében igyekszünk másodlagos kihelyezésekkel, árakciókkal tovább népszerűsíteni a Limmit.

Kapcsolódó cikkeink