Megnyílt az AnugaFoodTec, a világ legnagyobb élelmiszeripari vására

Szerző: trademagazin Dátum: 2012. 03. 28. 12:36

– A fogyasztók magas minőségű, biztonságos élelmiszereket várnak el, amelyeket gazdaságosan állítanak elő, és hozzájuk ésszerűen használják fel az erőforrásokat – állapította meg az Anuga FoodTec szakvásár keddi megnyitása alkalmából tartott sajtótájékoztatón Katharina C. Hamma, a kölni vásárvállalat igazgatója.

Az élelmiszergyártók alacsony költségre és minél nagyobb hatékonyságra irányuló igényét a világ legnagyobb élelmiszertechnológiai szakvásárán negyvenegy országból érkezett 1 334 kiállító igyekszik kielégíteni. Jó tíz százalékkal több vállalat várja a látogatókat a standokon, mint a legutóbbi, három évvel ezelőtti vásáron.

– Rekord számú cég mutatja be technológiai megoldásait az élelmiszerek feldolgozásával, csomagolásával és biztonságával kapcsolatban – hangsúlyozta a vásár igazgatója. – Olyan áttekintést nyújt az Anuga FoodTec, nyersanyagoktól az eladáshelyi vásárlásösztönzésig, hogy látogatói teljes képet kapnak a technológiák, folyamatok és a fejlődés fő trendjeiről, egy helyen, négy nap alatt.

Az első nap kiemelkedő sajtóeseményét a Tetra Pak, a világ vezető élelmiszer-feldolgozóipari és csomagolóanyaggyártó vállalata szervezte. Denis Jönsson elnök-vezérigazgató és két alelnöke olyan nemzetközi sajtótájékoztatót tartott, amelyen 180 újságíró vett reszt.

– Tavaly csomagolóanyaggyártással 9,2 milliárd, feldolgozó rendszerekkel 1,2 milliárd euro forgalmat értünk el.
Vevő partnereink érdekében négy fő irányban fejlesztjük tevékenységünket – tájékoztatott a svéd világcég elnöke. – Funcikonalitás es disztribució mellett a fogyasztók növekvő elvárásaihoz igazodunk, a fenntarthatóság, valamint az élelmiszerbiztonság követelményeihez.

A 7-es csarnokban 4 800 négyzetmeteren(!) mutatják be tizenegy szakterületükön végzett fejlesztéseik eredményeit. Nyitástól zárásig egyfolytában tömeg vette körül a nagysebességű dobozgyártó automatát, amely itt a helyszínen működik is: Óránként 24 ezer italos dobozt állít elő, nyomtatott felülettel, korszerű kupakkal ellátva. Egyelőre még nem vásárolható meg.

Roberto Franchitti termékfejlesztési igazgató a magyar újságírókkal folytatott beszélgetésen elmondta: minden látogatójuknak megköszönik az érdeklődést, amely bátorítja őket arra, hogy tovább tökéletesítsék a berendezést – jelenti tudósítónk, Bajai Ernő Kölnből.

Kapcsolódó cikkeink