Megnyílt az Agroverzum Tudományos Élményközpont

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2019. 05. 27. 11:20

A Martonvásáron folyó agrárkutatás nem a kutatók ambíciójának kiéléséről, hanem rólunk és a holnapi kenyerünkről szól – fogalmazott Áder János köztársasági elnök, miután hétfőn átadta, majd megtekintette a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Agroverzum Tudományos Élményközpontját.

Martonvásár, 2019. május 27.
Áder János köztársasági elnök (k) az átadott Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Agroverzum Tudományos Élményközpontjának bejárásán, Martonvásáron 2019. május 27-én. Az MTA elsõ tudománykommunikációs intézménye a kormány 2015-ös döntése értelmében egy csaknem tízmilliárd forintos agrártudományos projekt része.
MTI/Koszticsák Szilárd

Áder János felhívta a figyelmet arra: csaknem ötszáz kutató gondoskodik arról is, hogy sok ezer magyar gazda jó minőségű vetőmaghoz jusson és jó takarmánynövényeket adjanak az állattartó gazdáknak.
A köztársasági elnök kiemelte, hogy Martonvásáron a kutatóknak 15-20 évre előre kell gondolkodniuk, hiszen „a most felmerült igényekre nem holnap”, hanem előrelátó, komoly tudást felhalmozó munkával sok év múlva adnak megalapozott válaszokat.
A hétfőn átadott Agroverzum az MTA első tudománykommunikációs intézménye és a kormány 2015-ös döntése értelmében egy csaknem tízmilliárd forintos agrártudományos projekt része.
Áder János rámutatott arra, hogy a kutatások szerint a klímaváltozás szempontjából a Kárpát-medence sérülékenysége igen nagy, vagyis sokkal erősebben, hamarabb és nagyobb mértékben lesz érezhető, mint máshol.
Lovász László, az MTA elnöke kiemelte, hogy az éghajlatváltozással és a környezetszennyezés súlyos következményeivel csak tudományos eredményekre alapozva van esély megküzdeni. Ezért indították el a kormány támogatásával az agrárinnovációs centrum kialakítását, valamint az agrárturisztikai fejlesztéseket, mert csak így tudnak válaszokat adni a globális kihívásokra.
Az elnök jelezte, hogy az MTA martonvásári agrárkutató intézete ma is meghatározó kutatási tevékenységet folytat, hiszen a martonvásári fajtákkal évi 130 milliárd értékű kalászos gabonát és kukoricát termelnek a magyar gazdák. A martonvásári búzafajták 2018-ban a hazai vetésterület több mint 30 százalékát foglalták el, ezzel piacvezetők voltak – tette hozzá.
Megjegyezte, hogy talajtani és agrokémiai intézetük precíziós szoftverére alapozott szaktanácsadásával tavaly mintegy 500 tonna nitrogénnel, ezer tonna foszforral és 1200 tonna kénnel lehetett csökkenteni a műtrágya felhasználást az országban.
Lovász László beszélt arról is, hogy távlati terveik megvalósításához társadalmi támogatás is kell, ehhez pedig be kell mutatni a tevékenységüket. Ezt szolgálja az Agroverzum egy leginkább a fiataloknak szóló kiállítással, amely kiemelten foglalkozik a klímaváltozás mezőgazdaságra ható következményeivel.
A mintegy tízmilliárdos projekt részeként mintegy egymilliárd forintból valósult meg a most átadott Agroverzum Tudományos Élményközpont, valamint a tavaly elkészült csaknem kéthektáros közpark, a Brunszvik-kert. Az akadémia elsőként létrehozott tudománykommunikációs intézménye egy újonnan épült 1100 négyzetméteres, kétszintes épületben ismeretterjesztő központként és tudományos játszóházként működve évente 35-40 ezer látogatót lesz képes fogadni.
Az Agrárinnovációs Centrum infrastrukturális beruházásainak megvalósítására hatmilliárd, míg az eszközbeszerzésekre mintegy hárommilliárd forintot biztosítanak a projektből. A tervek szerint 2020-ra megvalósuló új centrumnak egy 16 ezer négyzetméter alapterületű újonnan épített háromszintes épület ad majd helyet modern környezetet biztosítva mintegy 250 kutatónak. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink