Megnyílt a Borsodi Sörakadémia

Szerző: trademagazin Dátum: 2007. 12. 18. 00:00

A kulturált sörfogyasztás népszerűsítése mellett a képzési program többek között bemutatja az egyes sörfajtákat, és a szakszerű csapolási folyamatot.

 A Sörakadémia ötlete és programja már korábban megszületett a Borsodi Sörgyár Zrt. szakembereinek közreműködésével. A vállalat üzletkötői és a horeca partnerek számára megközelítően három éve összeállított képzési program próbál folyamatosan az igényekhez igazodni. A december 17-én megnyílt Sörakadémia új helyszínen, kissé átalakult szakmai tartalommal, illetve a fogyasztók számára is hozzáférhető formában született újjá. A képzési program felöleli a különböző sörfajták készítésének folyamatát, a felhasznált alapanyagoktól a technológián át egészen a csomagolásig. A résztvevők megismerkedhetnek a belga sörkultúra hagyományaival, a sokféle kiegészítővel, amelyektől igazi különlegességgé váltak ezek a sörök. Ahány ház, annyiféle sör – fejezi ki az átalakított közmondás találóan a hagyományos belga sörkultúra egyik jellemzőjét.

A sörkultúra egyik nagyon fontos pontja a szakszerű csapolási folyamat megismerése, amely elengedhetetlen az ízek és a sör élvezeti értékének megismerésében. A Borsodi Sörgyár Zrt. immár több mint 10 éve szervezi hazánkban a Stella Artois Csapoló Bajnokságot, amelynek győztese évről-évre a nemzetközi, Brüsszelben megrendezett bajnokságon mérheti össze tudását a világ szinte valamennyi országából érkező versenyzővel.

A képzési program része még a gasztronómia és a sör kapcsolatának megismertetése. Egy valóban felkészült pincér, vagy csapos képes egy vacsora élményét megsokszorozni azzal, ha az ízek harmóniáját biztosító söröket tudja ajánlani egy-egy étel mellé.

Újdonság, hogy a Sörakadémia már nem csak a szakemberek képzését szolgálja, hanem az igényes söröket kedvelő fogyasztók számára is elérhető. „Hiszünk abban, hogy ha minél több, sörökben, vagy sörcsapolásban jártas vendég látogat el éttermekbe, szórakozóhelyekre, az hatással van a vendéglátásban dolgozókra, a vendéglátóhelyek tulajdonosaira is. Így mindkét irányból próbáljuk a kulturált sörfogyasztást népszerűsíteni." – fejtette ki Dr. Stefánkovits Ildikó, a Borsodi Sörgyár Zrt. jogi és vállalati kapcsolatok igazgatója.

 

 

 

 

Kapcsolódó cikkeink