Megjelent az agrárágazati civil szervezeteket támogató pályázat 2025. évi felhívása
Az Agrárminisztérium 2025-ben is segítséget kíván nyújtani az agrárágazati civil szervezeteknek, hogy az idei évben tervezett szakmai, valamint a tárca célkitűzéseihez is illeszkedő projektjeik megvalósításához támogatásban részesülhessenek.

(Fotó: Pixabay)
A Parlamenti és Társadalmi Kapcsolatok Főosztálya által kiírt pályázat keretösszege 70 millió forint. Az egy pályázattal elnyerhető vissza nem térítendő támogatás összege 1.000.000 forinttól 4.000.000 forintig terjedhet. A támogatáshoz önerő biztosítása nem feltétel. A kiírás feltételeinek megfelelő szervezetek pályázatukat 2025. április 14-étől 2025. május 13-ig tudják benyújtani a felhívásban szereplő módon. A pályázati felhívás szövegét és annak kötelezően kitöltendő mellékleteit, valamint a pályázati eljárás során végig kötelezően figyelembe veendő beszámoló tájékoztatót itt érhetik el. Hiánypótlásra a pályázati szakaszban nincs lehetőség, ezért fontos, hogy a pályázó szervezet vezetője alaposan ellenőrizze a befogadási feltételek teljesülését az elkészített pályázati dokumentációban, még annak postára adása előtt.
AM
Kapcsolódó cikkeink
Az állati termékpálya melletti uniós kiállást sürgeti a Farm Europe
Az állattenyésztési ágazatban tevékenykedők munkájának elismerését és megbecsülését szem előtt…
Tovább olvasom >Nagy István: a jövőben is arra fogunk törekedni, hogy minden lehetséges módon csökkentsük a madárinfluenza-járványok kialakulásának kockázatát
A jövőben is arra fogunk törekedni, hogy minden lehetséges módon…
Tovább olvasom >Csökkenő forgalom a növényvédő szerek piacán 2024-ben
A teljes peszticidértékesítés 2024. évi nettó árbevétele a beérkezett adatok…
Tovább olvasom >További cikkeink
Az Országos Kereskedelmi Szövetség az árréscsökkentés kivezetését javasolja
Az árréscsökkentés kivezetését javasolja az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ); a…
Tovább olvasom >Május második felében dől el, marad-e az árréscsökkentés
Amikor a kormány bevezette az árréscsökkentést, úgy döntött, hogy május…
Tovább olvasom >KSH: az élelmiszeripar értékesítési árai 6,2 százalékkal emelkedtek
2025 márciusában az ipari termelői árak átlagosan 7,3 százalékkal meghaladták…
Tovább olvasom >