Megfeleződött a gabona ára

Szerző: trademagazin Dátum: 2009. 03. 05. 08:00

Az agrártermékek termelőiár-szintje 2008. decemberben 22,6 százalékkal mérséklődött az előző év azonos időszakához képest. Ezen belül a növényi termékek árszínvonala 38 százalékkal csökkent, az élő állatoké és állati termékeké 1,7 százalékkal nőtt. A KSH gyorsjelentéséből kiderül, hogy a 2008. januártól decemberig terjedő időszakban az agrártermékek termelői árszintje 2007-hez viszonyítva 3 százalékkal mérséklődött, ami a növényi termékek árszínvonalának 14,9 százalékos csökkenéséből, illetve az élő állatok és az állati termékek árainak 13,6 százalékos növekedéséből adódott. Ugyanebben az időszakban a mezőgazdasági termelés ráfordítási árszintje 15 százalékkal volt magasabb.
2008 decemberében a gabonafélék termelői ára 2007 decemberéhez viszonyítva 47,6 százalékkal visszaesett. Az olajnövények termelői ára decemberben 18,8 százalékkal csökkent az előző év decemberéhez képest, ezen belül a napraforgómag átlagára a nyári, kilónkénti 100 forint feletti árszinttel szemben decemberben 76,5 forint volt.
A burgonya termelői ára az előző év azonos hónapjához mérten 20,3 százalékkal csökkent. A zöldségfélék termelői ára 2008 utolsó hónapjában 2007. decemberhez viszonyítva 6,8 százalékkal visszaesett. Ebben az időszakban a jelentősebb súlyú termékek közül a termesztett gomba ára 9,3 százalékkal növekedett, a vöröshagymáé 31,8 százalékkal csökkent. A gyümölcsök termelői árának 52,2 százalékos csökkenését ebben a hónapban főként két termék határozta meg. Az egyik az alma, amelynek ára a felvásárolt mennyiség volumenének nagymértékű növekedése következtében 65,3 százalékkal mérséklődött 2007. decemberhez képest. A másik jelentős súlyú termék a borszőlő, ennek termelői ára 28,9 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest.
A vágóállatok termelői árainak 9,7 százalékos növekedése főleg a vágósertés árának 22,1 százalékos, valamint a vágómarha árának ennél jóval kisebb, 5,2 százalékos emelkedéséből, továbbá a vágóbaromfi árának 2,2 százalékos csökkenéséből adódott. Az állati termékek árainak 10 százalékos mérséklődésén belül a 2007. decemberihez viszonyítva az étkezési tyúktojás termelői ára 2,9 százalékkal nőtt, a tejé viszont 14,3 százalékkal csökkent.

Kapcsolódó cikkeink