Bekerülési költségen árul ételt az IKEA

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2018. 07. 03. 11:00

Magyarországi áruházaiban mindössze 150 forintért, a németországi ár feléért kínálja a hot dogot az IKEA. Bármelyik országról van is szó, a svéd bútorgyártó üzleteiben az étel számít a legolcsóbbnak, a cég nem is keres rajta semmit, vagyis bekerülési költségen kínálja az ételeket – írja a G7 nyomán a Világgazdaság Online.

A cég egyik korábbi alkalmazottja a német Stern magazinnak úgy nyilatkozott, az IKEA abból indul ki, hogy a vásárlók szeretnek valamit bekapni a vásárlás előtt. Ha azt tapasztalják, hogy olcsó az étel, akkor  összekötik a kedvező árát az áruház egyéb termékeivel is, vagyis a bútorokkal. Magyarázatul szolgálhat emellett az is, hogy minél kevesebbet költenek a vásárlók az étteremben, annál több pénzük marad vásárolni az áruházban.

A cég üzletpolitikáját visszaigazolni látszik a magyarországi IKEA pénzügyi eredménye. A franchise magyarországi vállalata 61 milliárd forintos nettó árbevétellel zárta az augusztus 31-ig tartó 2017-es pénzügyi évét, ami az előző évhez képest 14 százalékos növekedést jelent. A kétszámjegyű bővülésssel Magyarország így világviszonylatban is a lakberendezési vállalat egyik legdinamikusabban fejlődő piacai közé tartozik. (vg.hu)

Kapcsolódó cikkeink