Megépült a Dandár fürdő új részlege

Szerző: trademagazin Dátum: 2014. 10. 06. 10:20

Elkészült és péntektől látogatható a ferencvárosi Dandár fürdő két új szabadtéri medencéje, ezzel a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. (BGYH) mind a hét, egész évben üzemelő fürdője rendelkezik már nyitott medencével – mondta Szőke László, a BGYH Zrt. vezérigazgatója a pénteki avatáson.

furdo10
A két medencét 150 millió forintból építették meg, a költségeket a társaság saját nyereségéből fedezte, a főváros ugyanis nem vonja el az osztalékot, így azt fejlesztésre fordíthatják – tette hozzá a vezérigazgató.

A szabadtéri medencék építése a cég 2010-ben indult, most záruló, rövid távú programjának volt része. A középtávú elképzelések alapján a strandokat egész évben nyitva tartó fürdőkké alakítják, míg a hosszú távú terv szerint minden fürdő mellé szálloda épül, amelyeket a BGYH üzemeltet – vázolta a terveket a vezérigazgató.

Bagdy Gábor(Fidesz-KDNP) főpolgármester-helyettes beszédében felidézte a Rudas és a Lukács fürdők felújítását, és említést tett a Dagály tervezett felújításáról, bővítéséről is.
Bácskai János (Fidesz-KDNP), a IX. kerület polgármestere pedig arról beszélt, hogy a Dandár fürdő a köztudatban tisztasági fürdőként él, pedig már rég nem az. Ugyanakkor viszont ez a főváros legolcsóbb családbarát fürdője, így Ferencváros is fürdővárossá vált – tette hozzá a polgármester. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink