Még egy hétig lehet pályázni a Tesco közösségeket támogató programjára

Szerző: Trademagazin Dátum: 2021. 04. 30. 07:48

Több mint 1000 megvalósult környezetszépítő, oktatási és képesség-fejlesztési, illetve egészséges életmódra ösztönző kezdeményezés, 280 millió forint támogatás – a Tesco Ön választ, mi segítünk programjának eddig elért eredményei. Az áruházlánc pályázatának most fut a kilencedik fordulója, amelynek nevezési határidejét május 7-ig meghosszabbították. Az „Ön választ, mi segítünk” pályázatra így még több helyi szervezet tudja benyújtani jelentkezését környezetszépítő, oktatási, képesség-fejlesztési, egészséges életmódra ösztönző programok megvalósításának, valamint a járványhelyzetre tekintettel a védekezéshez szükséges eszközök beszerzésének támogatására.


A Tesco „Ön választ, mi segítünk” pályázatának kilencedik fordulójában mintegy 180 pályázat nyerhet el összesen 42 millió forintot. A nyertesek kiválasztásába az áruházlánc vásárlóit is bevonja. A beérkezett pályázatokat előbb az Effekteam Egyesület független szakértői bírálják el szakmai szempontok mentén, majd az általuk kiválasztott programokra a Tesco vásárlói szavaznak. A nyertesként kihirdetett pályázók a vásárlói szavazatok száma szerint országosan 60 körzetben egyenként 400, 200, valamint 100 ezer forintos támogatást nyernek el. Mellettük a legkreatívabb, leginnovatívabb pályázat ezúttal is 400 000 forintos különdíjban részesül. A Tesco a jelentkezéseket május 7-én 17.00 óráig várja a www.tesco.hu/kozosseg weboldalon keresztül.

A pályázatra alapvetően három kategóriában (környezetszépítés, oktatás és képesség-fejlesztés, egészséges életmódra ösztönzés) lehet nevezni, de a tavaly tavasz óta tartó vírushelyzetre tekintettel a Tesco a nyolcadik fordulóban létrehozott új pályázati kategóriát az aktuális, kilencedik fordulóban is meghirdette. Ebben a kategóriában fertőtlenítőszerek, higiéniai eszközök, valamint egyéb, a biztonságot és egészségmegőrzést támogató felszerelések, például maszkok, gumikesztyűk beszerzéséhez kaphatnak anyagi támogatást a pályázók. Emellett a szervezetek a rászoruló csoportok mentális egészségéről való gondoskodást célzó kezdeményezésekkel is pályázhatnak (pl. krízisvonal üzemeltetése), illetve az egészségügyi ellátórendszert és az egészségügyi dolgozókat segítő projekteket is várja a vállalat.

A jelentkezéssel, valamint a korábbi győztes pályázatokkal kapcsolatos további információ a www.tesco.hu/kozosseg oldalon olvasható. Az „Ön választ, mi segítünk” program támogatásából megvalósult projekteket ezen a térképen lehet megtekinteni.

Kapcsolódó cikkeink