Maszkban pulcsit próbálni

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2020. 06. 17. 11:38

Az idősáv kérdése rövidesen eldől. A gyakorlat egyébként már megdöntötte a rendet. De a maszkviselés vajon meddig marad kötelező a boltban? Ez is számít, erős emlékeztető a veszélyre. Átgyúrta a járvány a vásárlási rendet és a vásárlási szokásokat. Még hónapokig óvatosak leszünk, közben pedig jöhetne nyári vásár.

A szabály az szabály, be kell tartani.

A vásárlók már döntöttek

De hát a vásárlók felülírhatnak akár előírásokat is, ilyen mostanság a sokat emlegetett, a 65 év felettieknek szabott 9-12 órás idősáv az élelmiszerboltokban, drogáriákban és a gyógyszertárakban (a piacokon már az önkormányzatok dönthetnek róla). Annyi történt ugyanis, hogy a járvány súlyosabb szakaszában működött ez a rend, ismerjük el, kellett is, más országokban is volt ilyen.

De az utóbbi időben a vásárlók úgy döntöttek, mennének ők máskor is vásárolni. És főleg a 65 év felettiek próbálkoznak egyre többen a nekik szabott idősávon kívül is vásárolgatni. Nem is olyan nehéz a dolguk, hiszen maszkot is kell viselni, így könnyebb az álcázás. Így a gyakorlat megdöntötte a rendet, most már csak az a kérdés, vajon a jog követi-e a gyakorlatot. Ellenőrizni ezt egyébként ma már a kihágások méretei miatt eleve nagyon nehéz.

A szabály az szabály: de nem csak a papírra rótt regula számít, a vásárlási szokások is formálódnak

A március 11-én meghirdetett veszélyhelyzet a határok zárásával indult, ami azonnal véget vetett a turisták vásárolgatásainak. Ma már lehet jönni és menni elsősorban a szomszédos országokba, de nagyon óvatosak a turisták. Sokan úgy tűnik, el sem indulnak ezen a nyáron a határokon túlra nyaralgatni, ami hozhat valamit a boltok konyhájára, mivel itthon fognak költekezni a nem utazók, de hát hozzánk se fognak jönni olyan sokan, így a külföldi turisták költekezésének nagyobb részét viszont bukják a boltosok.

Nagy érvágás volt a március 16-tól az iparcikkes boltokra előírt 15 órás bezárás. Nyilván hatással volt a sok hatósági felhívás, hogy maradjunk inkább otthon, de hát volt itt más is. A vásárlók egyrészt a spájzolással voltak elfoglalva, ami vitte is a pénzt a családi kasszákból. Ugyanakkor a rövidebb nyitvatartás is alaposan megvágta a vásárlásokat, hiszen a legforgalmasabb délutáni, kora esti időszak esett ki a boltos világból. Az iparcikkes boltok már ekkor sokat veszítettek el korábbi bevételeikből.

A március 28-tól beléptetett kijárási korlátozás (ekkortól datálódott a 9-12 órás vásárlási sáv is a 65 év felettieknek), az élelmiszerbolt, drogéria, gyógyszertár, piac kivételével megtiltotta az iparcikkes boltok felkeresését. Kevés kivétel maradt, a munkavégzéshez szükséges eszközöket kínáló barkács, híradástechnika boltok, valamint az állateledelt kínálók (persze, ekkor is csak 15 óráig). Ezzel sok iparcikkes bolt nullára váltott, a többség be is zárt, így legalább a villanyszámlát megspórolta. A bérleti díjból viszont nem minden bérbeadó engedett, ami jó néhány boltosnak a véget is jelentette.

A vásárlók el is szoktak egy kicsit attól, hogy iparcikkes boltba menjenek.

Nyitás volt, de az óvatosság megmaradt a vásárlók fejében, és jött a kötelező maszkviselet

Május 4-től a fővároson kívül, 18-tól már Budapesten is szabad a vásár. Igaz, csak távolságtartással és maszkkal az arcon. Az áprilisi 10%-os átlagos esést azonban csak egy óvatos május követte. Az élelmiszerpiac is csak döcögött, ettük a korábban bespájzolt babkonzervet, és hiába a home office, otthoni digitális tanrend, nem vett lendületet az étekvásárlás májusban.

Az iparcikkes vásárlások pedig 20-30% -os mértékekkel maradtak el a korábbiaktól májusban. Nagyon óvatos maradt a vásárló napjainkra is, feltehetően azért a járványhírek és a járványveszély a fejekben megmaradtak.

Vásárlási szokások: még sokáig óvatosak leszünk

Az óvatosság még hónapokig megmarad előreláthatóan, a legszükségesebbeket veszik csak a családok, sőt, egyes nagyobb értékű vásárlásokat későbbre is halasztanak. Az utolsó negyedév hozhat ugrást, ha nem lesz nagyobb második járványhullám.

Hatalmas lendülettel ugrottak meg a webvásárlások áprilisban és májusban. Érthető, hiszen a legbiztonságosabb vásárlási forma, miközben az iparcikkes boltok zárva voltak. A másfélszeres, kétszeres márciusi-áprilisi lendület azonban alábbhagy a következő hónapokban. És ne feledjük, az elmúlt években 30-40% között mozgott a webpiac növekedési mutatója, így a járványhatásokból annyi már kihámozható, hogy egy nagyobb lendület marad, de a vásárlás, a turkálás élménye visszacsalogatja az elcsábult webes vásárlókat a boltokba is.

És nemsokára jöhetne a nyári vásár. Nem is marad el, csak éppen összeolvad az újranyitási akciókkal. De nem fog olyan nagy hullámokat verni, mint korábban, hiszen az újranyitás és a leárazás is pénzébe kerül a boltosnak. De kihagyni nem lehet, mert az nagyobb bukás.

Maszkos viselet: meddig még? Mi az erősebb: a reklám, vagy a maszkhatás

Eddig arról nem esett szó, meddig kell még maszkot viselni a boltokban. Azt azért le kell szögezni, hogy a járványhelyzet az első, egyébként az idősáv kérdésében is, és a veszély nem múlt el. És ezt nem Magyarországon mondják csak.

De a maszknak is van visszatartó ereje, ha pusztán a boltos hatást nézzük. Nem azért, mert ha egy pulcsit fel akarunk próbálni, el kell gondolkodni azon, hogy levegyük-e, vagy ne. Sokkal inkább az, hogy ha fel kell venni a boltba lépés előtt, azért csak a fejünkben van, hogy nem múlt el a járványveszély. És ilyenkor a többség eleve óvatos. A kötelező maszkviselet végül lefarag az akciózás erejéből is valamennyit.

Volt itt más is: lesz boltbezárás több

Úgy egyébként boltos, vásárlóerő oldalról a gazdasági intézkedések közül a hitelfizetés felfüggesztésnek lehetett a legnagyobb pénztárcaerősítő hatása, hiszen egy teher alól kibújhatott, akinek megnehezült a helyzete.

További kérdések egyike, hogy a gazdaság, a kereskedelem helyzetének javulásával a munkaerőhiány visszajön, a lendület erejétől függően.

És az üzletszám: lesz, aki ki sem tudott nyitni (költsége maradt, bevétele nem), de olyan is, aki a következő hónapok gyérebb forgalma miatt jut nehéz helyzetbe. Így az elmúlt éveknél nagyobb számú lehet 2020-ban a boltszám csökkenés. (blokkk.com)

Kapcsolódó cikkeink