Májusban tartják a XXI. Pápai Agrárexpót

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2017. 03. 07. 11:12

Szakmai programok, vadászati és horgászati tematikus napok várják a XXI. Pápai Agrárexpóra érkezőket május 19-21. között – tájékoztatta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke az MTI-t.

marha

Győrffy Balázs elmondta: 21 évvel ezelőtt az első rendezvényt is a kamara szervezte, majd több éven át Pápa városa volt a rendező, tavaly óta viszont ismét a kamara felel a programokért. Tavaly tizenkétezren keresték fel a hagyományosan a pápai sportcsarnokban rendezett expót, ahol a szakmai közönség mellett a családokat is megszólítják. Az elmúlt évhez hasonlóan szombaton vadásznapot, vasárnap pedig horgászati tematikus napot tartanak – tette hozzá.
Áldozó Tamás, Pápa fideszes polgármestere az MTI-nek arról beszélt, hogy a helyi gazdaságban jelentős az agrárszektor súlya. A hazai húsiparban több mint száz éve meghatározó Pápai Hús mellett az erdőgazdálkodással, gabonaiparral és fűszeriparral foglalkozó cégek képviselik az ágazatot, munkát adnak a környékbelieknek, és az önkormányzat adóbevételeihez is hozzájárulnak – mondta el.
A Veszprém Megyei Gazdakörök Szövetségének közgyűlésén felszólalt a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) elnöke, aki az európai agrárpolitika jövőjéről is beszélt. Jakab István az MTI-nek elmondta: érzékelhető törekvés van arra, hogy az európai uniós támogatásokat, főleg a vidékfejlesztési támogatásokat az unió hozzájárulásával a migránsok ellátására fordítsák, amit a Magosz a leghatározottabban visszautasít.
A Magosz elnöke szerint stratégiai fontosságú a jégeső-elhárítási rendszer kiépítése, amelyet valamennyi parlamenti párt támogat, és várhatóan a jövő év közepére megvalósul teljes országos lefedettséggel. A termelés biztonságát javítanák a vízgazdálkodási és öntözési fejlesztések is – tette hozzá Jakab István.
Veszprém megyében több száz fős tagsággal, a megye teljes területét lefedve kilenc gazdakör működik – tájékoztatta az MTI-t Győrffy Balázs. Elmondta, a csütörtöki közgyűlésen pályázati lehetőségekről, az agrártámogatási rendszerről és a novemberi agrárkamarai választásokról is szó esett. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink