Május 13-án startol a 44. Országos Borverseny – Dr. Nagy István agrárminiszter fővédnöksége mellett nyitják meg a rangos eseményt
A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) 2025. május 13-án rendezi meg a 44. Országos Borverseny ünnepélyes megnyitóját, amelynek ezúttal a budapesti Danubius Hotel Helia ad otthont. Az esemény a hazai borágazat legnagyobb hagyományú termelői bormustrája, egyúttal az ágazat minőségi törekvéseinek kiemelt szakmai fóruma.
A megnyitó 10:00 órakor kezdődik a szálloda Helia termében, az érdeklődőket már 9:00 órától regisztrációval várják. A programot követően állófogadásra is sor kerül.
Az esemény fővédnöke Dr. Nagy István agrárminiszter, védnökei pedig Dr. Nyitrai Zsolt miniszterelnöki főtanácsadó és Rókusfalvy Pál nemzeti bormarketingért felelős kormánybiztos.
A HNT által évről évre megrendezett borverseny célja nem csupán a kiválóságok díjazása: a háromszintű bírálati rendszer alapján nyert pontszámok és visszajelzések fontos iránymutatást adnak a termelők számára saját borászatuk minőségi fejlesztéséhez. A verseny emellett lehetőséget biztosít a borpiaci trendek pontosabb megértésére is.
A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött, amely a következő linken érhető el:
👉 Online regisztráció
A regisztrált vendégek számára ingyenes parkolás biztosított a Danubius Hotel Helia parkolójában – ehhez a parkolási igényt kérik a jelentkezés során jelezni.
Helyszín: Danubius Hotel Helia, Helia terem
Cím: 1133 Budapest, Kárpát u. 62–64.
Időpont: 2025. május 13. (kedd), 10:00
További információ:
Hegyközségek Nemzeti Tanácsa – Sajtó és kommunikáció
Kapcsolódó cikkeink
Megkezdődött a 44. Országos Borverseny, mintegy 2700 palack bor versenyez
A kedden kezdődött 44. Országos Borversenyen 239 pincészet 890 bormintája,…
Tovább olvasom >A magyar bor történetei: királyok kedvencétől a bikavérig – történelmi est Egerben
2025. május 15-én különleges történelmi-gasztronómiai eseménynek ad otthont a Juhász…
Tovább olvasom >A Lidl Magyarország a hazai borászatok sikeréért is dolgozik
A Lidl Magyarország 2024-ben mintegy 17,5 milliárd forinttal, az elmúlt…
Tovább olvasom >További cikkeink
MBH Elemzési Centrum: Tágul az olló a bérek és a kiskereskedelmi forgalom emelkedése között
Tavaly a fizetések 39%-át költöttük el a kiskereskedelemben, ami a…
Tovább olvasom >Kedvencek újraalkotva – laktóz nélkül
Az elmúlt években robbanásszerű növekedésnek indult a laktózmentes termékek piaca,…
Tovább olvasom >