Magyarországnak a régió logisztikai szolgáltató központjává kell válnia

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2017. 05. 22. 11:22

Magyarországnak a régió logisztikai szolgáltató központjává kell válnia, ezért a kormány javítani kívánja a fuvarozók versenyképességét, emellett az adminisztrációs terhek enyhítésével és az infrastruktúra további fejlesztésével is segíteni kívánja az ágazatot – mondta Lepsényi István, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkára hétfőn Budapesten, konferencián.

uton

Közölte, hogy a kormány – a szakmai szervezetekkel közösen – dolgozik a logisztikai stratégia átalakításán, emellett beszállítófejlesztési programot és a logisztikai központok fejlesztését támogató pályázatot indított.
Az államtitkár szerint Magyarország felkészült a technológiai korszakváltásra, a kormány – az új technológiák elősegítésén túl – többek között a kedvező üzleti környezetet, valamint a felsőoktatás és a vállalkozások közti kapcsolatokat is erősíteni kívánja.
Hangsúlyozta, hogy a kiemelkedő gazdasági növekedés fenntartásában kulcsszerep jut a logisztikának: az ágazat több mint 6 százalékkal járul hozzá a bruttó hazai termékhez, de további jelentős növekedésre lehet képes. A kormány idén és jövőre összesen csaknem 14 milliárd forint támogatást biztosít arra, hogy a kis- és közepes vállalkozások a Magyarországon működő nagyvállalatok beszállítóivá válhassanak – tette hozzá. Az államtitkár közölte: a kormány jövőre is 4 százalékot meghaladó GDP-növekedéssel számol.
A konferencián Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke (KDNP) kiemelte, hogy a digitalizációnak köszönhetően átalakult a termelésben az idő, a tér és a költség fogalma, a termelési láncok lerövidültek, ezen belül a gyártás aránya egyre csekélyebb. Előtérbe került a digitális adatok tárolása, a kis mennyiségű megrendelések teljesítése, a termelési lánc elemei közti anyag- és információmegosztás – tette hozzá.
Latorcai János kijelentette: a logisztikai folyamatok jelentős változás előtt állnak, amelynek ma még nem lehet minden részletét előre látni, de a magyar vállalkozásoknak Németország és a keleti piacok ellátásában minél nagyobb szerepet kell vállalniuk. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink