Magyar Érdemrend Lovagkereszt kitüntetést kaptak a Coop üzletlánc vezetői

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2019. 09. 12. 11:32

Áder János köztársasági elnök megbízásából Dr. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter augusztus 20-a, államalapító Szent István király ünnepe alkalmából Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozata kitüntetést adott át Pekó Lászlónak, a CO-OP Hungary Zrt. igazgatósági elnökének, a NYÍRZEM Zrt. vezérigazgatójának és Tóth Lászlónak, az UNIÓ COOP Zrt. vezérigazgatójának, aki egyben a CO-OP Hungary igazgatóságának tagja. A COOP üzletlánc vezetőinek több évtizedes kiváló munkáját ismerték el a kitüntetéssel. Pekó László a hazai COOP szövetkezeti kereskedelmi rendszer átalakításában, modernizálásában, míg Tóth László, a COOP Csoport észak-magyarországi régiójának gazdasági fejlesztésében betöltött kiemelkedő szerepe elismeréseként kapta a kitüntetést.

Pekó László, a NYÍRZEM COOP Zrt. vezérigazgatója

Pekó László a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskolán szerzett üzemgazdász végzettséget. Pályáját 1968-ban a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei ZÖLDÉRT vállalatnál kezdte, majd 1983-tól a Kisvárdai ÁFÉSZ, majd a Felső-Szabolcs ÁFÉSZ elnöke lett. 1999-től a NYÍRZEM Zrt. vezérigazgatója.

A szakember által vezetett Nyírzem cégcsoport a COOP üzletlánc legnagyobb tulajdonosa, a legtöbb üzlettel és legnagyobb forgalommal rendelkező tagja. A 100 százalékban magyar tulajdonban lévő társaság 1999-es megalapítása óta dinamikusan fejlődik és növekszik.

Pekó László alapító tagja a Co-op Hungary Zrt-nek, 2016 decembere óta pedig a társaság igazgatóságának elnöke.

Lokál patriótaként aktív szerepet vállal Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, ahol 2002-től a megyei kereskedelmi és iparkamara elnöke. Emellett a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökségének tagja, valamint a kereskedelmi kollégium elnöke.
Több társadalmi funkciót tölt be, többek között a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Tudományos Közalapítvány kuratóriumi tagja. 2017 márciusában átvehette „Az év embere a megyében 2016.” díjat.

A kereskedelemben végzett munkáját már 2007-ben Klauzál Gábor Elismerő Oklevéllel, 2008-ban pedig Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt kitüntetéssel ismerték el.

Tóth László, az UNIÓ COOP Zrt. vezérigazgatója

Tóth László 1977-ben végzett a Budapesti Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskolán. A főiskolai évei után a Szabolcs-Szatmár Megyei Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalatnál dolgozott, mint áruforgalmi előadó, majd boltvezető-helyettes. Később a miskolci székhelyű UNIÓ ÁFÉSZ-nál töltött be vezetői pozíciókat.
Az UNIÓ ÁFÉSZ 2001 január elsejével alakult át részvénytársasággá, a jogutód UNIÓ COOP Zrt. néven végzi kereskedelmi tevékenységét, amelynek azóta is a vezérigazgatója. A társaság a szakember irányítása alatt fennállása óta folyamatosan fejlődik. Üzletei az ország északi, észak-keleti régiójában, Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád megyében működnek. A cég jelenleg üzemelő 132 egységében, valamint az ahhoz tartozó nógrádi Ropi üzemben mintegy 1800 munkavállaló dolgozik.

Az UNIÓ COOP Zrt. 2014-ben elnyerte a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kiemelkedő gazdálkodó szervezete címet, valamint ugyanebben az évben a Greenovációs Nagydíj kategóriagyőztese lett. 2017-ben a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara a „Gazdaságért” díjat adományozott Tóth Lászlónak a részvénytársaság fejlődésében végzett munkája elismeréséül.

A szakember a CO-OP Hungary Zrt., alapító igazgatósági tagja, valamint a COOP Csoport észak-magyarországi üzleteit ellátó nagykereskedelmi vállalkozás, az Észak-Kelet Pro-COOP Zrt. igazgatóságának elnöke. Lokálpatriótaként aktív szerepet vállal BAZ megyében, jelenleg a megyei kereskedelmi és iparkamara alelnöke és kereskedelmi tagozatának elnöke.

A kereskedelemben végzett munkáját már 2003-ban Klauzál Gábor Elismerő Oklevéllel, 2008-ban pedig Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt kitüntetéssel ismerték el.

Kapcsolódó cikkeink