Magyar cégek is bemutatkoztak a 14. Kínai Nemzetközi Mezőgazdasági Kiállításon

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 11. 08. 11:12

Magyar termékeket, sertéshúsokat, borokat, állategészségügyi rendszereket és berendezéseket ismerhettek meg az érdeklődők a 14. Kínai Nemzetközi Mezőgazdasági Kiállításon (CATF) Kunmingban – közölte az Agrármarketing Centrum Nonprofit Kft. (AMC) kedden az MTI-vel.

vorosbor

A közlemény szerint, a kedden zárult, csaknem 50 országból 200 ezer szakmai látogatót vonzó kiállítás magyar közösségi standján az AMC négy kiállítóval, 36 négyzetméteren várta az érdeklődőket.
Az AMC standján a Hungary-Meat Kft., a Kristinus Borbirtok Kft., a MOONSYST Zrt. mutatta be termékeit, illetve a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. sanghaji képviselete információs pulttal volt jelen – tették hozzá.
Az 1,3 milliárd lakost ellátó, folyamatosan bővülő kínai piacon jelentős az igény a nemzetközi konyha, az egészséges étkezés és a prémium termékek iránt. Becslések szerin 2020-ra Kína lesz a világ legnagyobb élelmiszer importőre, jelenleg a fogyasztás 20 százaléka származik külföldről – áll a közleményben. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink