(EN) 2017 – Az új lehetőség!Magazine: 2017 – The new opportunity!

Szerző: Trademagazin Dátum: 2017. 03. 10. 10:10

Ez az évkezdet sem különbözik a többitől, vagy igen? Több mint 15 éve foglalkozom közép- és felső vezetők kiválasztásával és keresésével, tehát már 15 évkezdet, ami alapján megkülönböztethető egyik a másiktól. Voltak langyos évek, amikor a konszolidáció során a legtöbben igyekeztek megőrizni pozíciójukat, munkahelyüket vagy a másik évben éppen megindult a kvázi népvándorlás. Mi a helyzet most, 2017-ben?

penz-apro

Mára már sokan megtanulták, hogy a hiúság és büszkeség nem jó tanácsadó a munkahelyi helyzeteket tekintve. Ha lehet, más példájából tanuljunk, hogy ne kelljen megélnünk hasonló helyzetet. Érdemes megvárni, mi történik, mi lesz, és nem erőből, a magyar virtus szerint cselekedni. A megbánás már nem segít, és a legtöbb esetben visszaút sincs.

Más a helyzet, ha külső körülmény miatt kell váltani, és mostanában ez egyre gyakrabban előfordul.

Fúziók, eladások, régiós központok jönnek létre, hatékonyság miatti pozíció-összevonások történnek a szervezeten belül. Ezek a trendek jellemzik 2016 végét és 2017 elejét is.

Működik-e a kémia?

Januárban megsokszorozódott telefonhívásaim száma, azok hívnak, akik sürgősen vagy ebben az évben új lehetőséget keresnek.

Megnövekedett azok száma is, akik külföldről hazajönnének, és keresik az utat, hogy mire számíthatnak. Az ő esetükben az idő hosszabb, és idejekorán próbálják felmérni a továbbvezető utat a karrierfolyamatban. Tervezés, stratégiaalkotás, ezek fontos elemek a vezetői munka során, segítenek a munkahely-változtatás, az új lehetőség keresése esetén is.

Tapasztalat, gyakorlat, rátermettség, magabiztosság és nem utolsósorban megfelelő önbizalom, ambíció: mind, mind elvárható kompetencia, tulajdonság, és persze az önkontroll, mely megmutatja, valóban rendelkezünk-e ezekkel.

Rendben. Kezdődhet a keresés. Számomra mindig fontos, hogy a szakmai előélet megfelelő legyen, képzettség és tapasztalatok tekintetében, de talán még ennél is fontosabb a kereső cég kultúrájának, hagyományainak, szokásainak, hátterének ismerete és az azoknak való megfelelés.

Milyen szervezet keres, és ki a főnök? Meghatározó faktorok, mert ha nem működik a kémia, azonnal kiderül, hogy lehet valaki a világ legjobb jelöltje, ha a megbízó, a leendő főnök nincs közös nevezőn a jelentkezővel, a legjobb bemutatkozás, dokumentáció sem segít.

Ilyenkor nincs mit tenni – a Szex és New York után szabadon –, tudomásul kell venni, „nem jössz be neki” – és itt van a pont, amikor tovább kell lépni.

Persze sokat lehet tenni, hogy a szimpátia kialakuljon, és a legtöbb esetben ezzel nincs gond.

Csak természetesen!

Ha eljutottunk oda, hogy személyes találkozóra kerül sor, a felkészülés folyamata kulcsfontosságú. Kezdődik a cégismeret, jövőkép, küldetés, stratégia, márkák, bolti kihelyezés, promóciók stb. áttekintése, illetve nemzetközi cég esetében az úgynevezett wording – szóhasználat tanulmányozása, mely az interjún fontos lehet.

Jön a várva várt nap, az interjú. Hogyan készüljünk?

Senki ne akarjon a bőréből kibújni, tehát legyünk olyanok, amilyenek vagyunk. A megjátszás, a hamis hang gyorsan lelepleződik. Természetes, egyszerű, tiszta, jól ápolt megjelenés, ezek a kulcsszavak, -fogalmak.

Az interjú alatt a stílus fontos szerepet játszik. Határozott kézfogás, szemkontaktus, egyszerű bővített mondatok, idegen szavak kerülése, a tiszta, magyar nyelv használata segít a jó benyomás megszerzésében.

Idegen nyelven történő interjú során az az alap, hogy az első 5 mondat legyen perfekt. Utána a megértés a legfontosabb. Nem érdemes túlbonyolítani mondókánkat, mert elveszhetünk az igeidők rengetegében.

Rajtunk áll

2017 – az új lehetőségek éve lehet azok számára, akik meg akarják tartani a jelenlegi status quót vagy éppen váltani szándékoznak.

Kicsit pejoratívan hangzik, mindenki úgy rontja el az életét, ahogyan akarja, de ennek a fordítottja is igaz: éld az életed, örülj annak, amit elértél, és értékeld eredményeidet. Sokszor a meglevő helyzet elemzése hozzásegít ahhoz, hogy észrevedd, jó helyen vagy, és ne akarj mindenáron változtatni, még akkor sem, ha ajánlatokkal bombáznak.

Gondold végig, Te hol tartasz most, munkában, magánéletben, és hova akarsz eljutni. Ha ezeket tudjuk, már egyszerű a dolog, tennünk kell azért, hogy mindezt elérjük.

Kapcsolódó cikkeink